2019, február 23, szombat
   
Betűméret

Óriási délvidéki siker - A törökbecsei Surányi László aranyat szerzett a riói paralimpián

Surányi László: Az utóbbi években a sportlövészettel beutaztam a világot (Fotó: Ótos András)Olimpiai csúccsal szerzett aranyérmet a törökbecsei Surányi László a Rióban zajló paralimpián. 

Surányi a kisöbű puska 50 méteres versenyében végzett az élen, mindezt úgy, hogy már az elődöntőben megdöntötte az olimpiai csúcsot, végül saját legjobb eredményét is túlszárnyalva 453,7 körrel nyert, megelőzve az Arab Emírségekből és Izraelből érkező ellenfeleit a dobogós helyért vívott harcban.
Surányi négy éve is jelen volt az olimpián, azonban az Európa Bajnoki címe mellé most sikerült olimpiai aranyérmet is szereznie. 
 
Surányinak rosszul indult ez az olimpia is, hiszen annak nyitó napján a légpuskások 10 méteres versenyében a második helyről jutott be a selejtezőbe, ám végül egy balszerencsés sorozat után az 5. helyen végzett annak ellenére is, hogy minden esélye megvolt az éremre abban a számban is. 
 
A mai arany érem azonban mindenért kárpótolja a sportolót és a szurkolókat is. 
 
 
 .  

 

Megosztás

A nap idézete

"Ha az idegen hódít, kiszakít, megrabol, megsemmisít: az szeretet, békítés. De ha én az ezer halál felé taszított, meglopott, megcsalt, a nyomorúság ezer szorításában vergődő magyarság védelmére mozdulok: az gyűlölet."

/Szabó Dezső/

 

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information