2017, december 11, hétfő
   
Betűméret

Kultúra

Ákos a konzervatív rockzenész - Interjú Kovács Ákossal

Az énekes, az ember, a sztár. Lassan 30 éve a csúcson van, talán az is elmondható, hogy amihez nyúl, az „arannyá” változik. Az egyik leginkább rajongott magyar előadó. Egyfajta mítosz is körüllengi tevékenységét.

 

Egymást perlik az Omega együttes tagjai

Bővebben...Az Omega együttes basszusgitárosa bejelentette, perre megy Kóbor Jánossal. Mihály Tamás szerint hazudott az énekes, és félti a szerzői jogait.

Mihály Tamás egy Kóbor-interjú miatt dühödött be. Ebben Kóbor János azt állította, hogy az Omega 1995-ös lemeze, a Trans and Dance (az angol kiadás címe Transcendent) hozott döntő változást a zenekar felállásában, hiszen egyre fontosabb szerepet kapott Szekeres Tamás gitáros és Gömöry Zsolt billentyűs, viszont Molnár György gitáros, Mihály Tamás basszusgitáros és Benkő László billentyűs nem.

 

Színház Zentán: Halottak napjától virágvasárnapig

Bővebben...Az Udvari Kamaraszínház (MKUK) missziója, hogy minél több határon túli, magyar lakta területen mutassa be darabjait. December 4-e után ismét a Délvidéken, Zentán játszák "HALOTTAK NAPJÁTÓL VIRÁGVASÁRNAPIG" című előadásukat.

   

"Merkel szelfizzen a párizsi terror halomra lőtt áldozataival"

Bővebben...„Európa a megszűnés szélén tántorog, amióta az identitásának alapját képező világnézetet megtagadta. Őszintén sajnálom az ártatlan áldozatokat, a gyászoló családtagokat. Ez a támadás csak tünete annak a mély válságnak, amelyet a következetesen ostoba, magukat liberálisnak álmodó, vezető európai politikusok okoztak. Ne tévedjünk, Európában gyakorlatilag minden párt liberális, a magukat jobboldalinak nevezők is. Arra gondoltam, most kéne Merkel kancellárnak lőni egy szelfit, esetleg az áldozatok hozzátartozóival vagy a koncertteremben halomra lőtt fiatalok mellett” – mondta el Ákos határozott véleményét a migránsválsággal kapcsolatban.

 

24. Tini és Ifjúsági Táncdalfesztivál

Bővebben...Idén is megrendezték a Temerinben a sikeres zenei eseményt, a 24. Tini és Ifjúsági Táncdalfesztivált. 16-an indultak a megmérettetésen, két kategóriában.

A temerini Tini és Ifjúsági Táncdalfesztiválon lírai dalokkal, slágerekkel, és pörgős szerzeményekkel varázsolták el a közönséget a versenyzők. Az ifjúsági kategóriában mindössze öten indultak.

   

10. oldal / 77

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information