2017, november 19, vasárnap
   
Betűméret

Zentai fiatal művész hívja fel a figyelmet a gyermekbántalmazásokra - Projektumához tárgyi felajánlásokat keres

Egy tehetséges zentai fiatalember a maga nemében rendhagyó művészeti projektummal szándékozza felhívni a közvélemény figyelmét a gyermekek bántalmazására, a pedofíliára és a gyerekek mind gyakoribb elrablására. Hasonló témákkal a közelmúltban is foglalkoztunk portálunkon.

Nagy Abonyi Dávid, művésznevén Davie, egy plakáton kérte fel a zentaiakat, hogy lehetőleg minél több játékbabával járuljanak hozzá művészi installációjának elkészítéséhez. A szintén ebben a témában futó fotósorozatához a kezdetekben két Barbie babát szándékozott felhasználni.

„Az egész projektumra azzal a mondattal indítottam el, hogy kétpercenként eltűnik egy gyermek Európában, s az érdeklődőket csatlakozásra buzdítottam, illetve arra, hogy segítsenek a művészeti projektumom megvalósításában” – nyilatkozta Davie.

A babákat egyébként egyfajta erős szimbólumként igyekszik felhasználni, mert lényegében a gyermekeket bántalmazó, elraboló beteg emberek a kisfiúkat és a kislányokat is játékszerként használják. A művész a Játékszer című installációjához nagyon sok babát szeretne beszerezni (állandó adomány jellegel), hogy minél nagyobb legyen a hatása, s lényegében ezek beszerzésének menetétől is függ, hogy mikor mutatja be az alkotását. A tárlatot szülővárosában, Zentán szervezi meg.

A fiatal fotóművésznek Zentán az idén januárban volt az első kiállítása, majd pedig Magyarkanizsán is bemutatta az alkotásait, s remélhetőleg Horvátországban, majd pedig Óbecsén is sikerül kiállítani a képeit.

Davi egyébként 5-6 évesen, nagyszüleinél talált rá egy régi sminkes asztalra, amelyekben régi ruhadarabokat is talált, s akkoriban ez jelentett számára egyfajta menedéket. Ez a sminkes asztal a későbbiekben bábszínházzá alakult át.

Ahogy viszont az évek múltak, ő is komolyodni kezdett, a kezébe került egy fényképezőgép is, s családi házuk dekorációt kezdte el fotózni, s már akkor erővel és motivációval vágott neki az egésznek. Kamaszkorában elkezdett novellákat és saját színdarabokat írni, az általános iskolában pedig különböző fotóversenyeket is megnyert. A későbbiekben egy komolyabb géppel barátait fotózta, s elkezdett művészi installációk készítésével és performance-művészettel is foglalkozni. Nem is olyan rég a Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedőjén díjat nyert a saját rendezésű darabjával is.

A jelenlegi projektuma kapcsán Davie elmesélte azt is, hogy fel szeretné venni a kapcsolatot a közelmúltban brutálisan meggyilkolt Tijana Jurić édesapjával is, s azt szeretné, hogy ő nyissa meg ezt a kiállítást, s meséljen az alapítványáról, s arról, hogy a témát illetően milyen változásokat ért el az országban.

Mindazok a művészetpártoló polgárok, akik babák adományázásával hozzá szeretnének járulni Davie projektumához, a +381/627-743-47-es mobilszámon, vagy pedig az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail-címen vehetik fel a kapcsolatot a művésszel.

Magyar Szó nyomán T. T.

Képünk illusztráció

.

Megosztás

Önnek ájánljuk:

A nap idézete

„A magyar nemzet a hősiesség, a lelki nagyság és a méltóság arisztokráciája. Mikor fogjuk adósságunkat ez áldott nemzet iránt leróni, mely a Nyugatot megmentette? Vajha a francia történetírás leróhatná már egyszer hálájának adóját a magyarsággal, a nemzetek hősével szemben. E nemzet hősi példájával felemel és megnemesít minket. A magyar hősiesség magas erkölcs megnyilatkozása.”

/Jules Michelet/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information