2019, február 18, hétfő
   
Betűméret

Ismét leépítések az eszéki magyar központban

csapo nandorA Drávatáj tévéstúdió és a magyarigazolvány-iroda után a pedagógus fórumnak (HMPF) és az általa működtetett Szülőföldön Magyarul Pályázati Irodának is el kellett hagynia a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ épületet. Az igazgatóbizottság helyhiányra hivatkozva zárta ki az utolsó szervezetet/programot is az eszéki magyar iskolaközpontból.

A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma döbbenettel áll a dolog előtt, ám az elnök, Csapó Nándor úgy nyilatkozott, az eddig tapasztaltak alapján nem érte őket váratlanul az iskola vezetésének határozata, de a döntést indokolatlannak és a horvátországi magyar oktatásra nézve károsnak tartják.

- Abszolút mértékben szakmai szervezetről van szó, ahol egyáltalán nem fontos, hogy kinek milyen a politikai szimpátiája, hovatartozása, tagjai magyar pedagógusok, akik kizárólag a szakmai fejlődést és a magyar nyelvű oktatás színvonalának a növelését tartják szem előtt. A magyar központnak a tanításon kívüli tartalommal való megtöltését is elsősorban ez a szervezet vállalta fel, a rendezvények többségét a pedagógus fórum szervezte, nem is beszélve a Szülőföldön Magyarul Pályázati Irodáról, amely éppenséggel a magyar oktatásban részesülő diákoknak nyújt anyagi támogatást. Minden tevékenységünk az oktatással kapcsolatos, ezért is érthetetlen, hogy az intézmény vezetése miért nem inkább a szorosabb együttműködést szorgalmazta, miért célja, hogy teljesen leépítse a Központot? A döntés ellen fellebbeztünk, bérleti díjat ajánlottunk föl, az előbb említett program kiszélesítésére tettünk javaslatot, ám döntésüktől egyszerűen nem voltak hajlandók elállni. Az embernek már kezd olyan érzése lenni, mintha magyarságunk egy bizonyos része összefogott volna egyes hatóságokkal, politikai tényezőkkel a magyar tannyelvű oktatás ellen, megpróbálva teljesen ellehetetleníteni azokat, akik megpróbálnak tenni érte valamit – nyilatkozta lapunknak Csapó Nándor elnök.

Lapunk Juhász Sándort, a MESZ vezetőjét, a szóban forgó iskolabizottság elnökét is megkérdezte, nem gondolják-e, hogy ezzel a döntéssel az intézmény vezetése most már valóban elvetette a sulykot, és az ilyen felelőtlen döntések inkább kárt okoznak a magyar oktatásnak, mintsem segítik azt, aki erre szűkszavúan csak ennyit mondott: „Az indoklás le van írva, el van küldve, helyhiány van, ennyi.”
 
(HunCro)

Megosztás

A nap idézete

"Így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen, sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek, lassan megnövünk ..."

/Dsida Jenő/
 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information