2017, június 27, kedd
   
Betűméret

„Ki kell mondani: Európában háború van”

AFoldiA Kossuth rádió 180 perc című műsorának adott interjút Földi László, magyar titkosszolgálati, biztonságpolitikai szakértő. „Terrorral búcsúzott 2016 és terrorral indult 2017” – hangsúlyozta egyebek között.

„Európában a védelmi stratégia nagyon rossz irányba megy. Folyamatosan tagadjuk azt, hogy Európa belesodródott egy háborúba. A háború logikája az, hogy aki engem támad, azt kiiktatom. Jelen pillanatban a kontinensen nem ez történik. Most azt a parancsot kapták a rendvédelmi erők, hogy védekezzenek valami ellen, ami ellen nem lehet védekezni. Ha azonban kimondjuk, hogy háború van, a védelem logikája megváltozik. Ha azt mondjuk, tessék rendet csinálni, akkor az minimum azzal kezdődik, hogy aki Európában illegálisan mászkál és jön-megy, az nem lehet itt” – szögezte le.

Úgy vélte: ha valahol felmerül a terrorcselekmény gyanúja, a titkosszolgálat akkor jár el helyesen, ha az adott illetőt azonnal kivonja, nem várják meg, míg elkövet valamit. Ha esetleg hibázik a titkosszolgálat, akkor is a többség érdekeit védi, még akkor is, ha „belecsúsznak a hálóba néha őrültek, akik csak beszélnek dolgokról, de nem akarják elkövetni azt”.

Az igazi profik azonban még el sem indultak. Akik eddig terrorakciót követtek el, amatőr játékosok. A kiképzett katonatisztek, operatív tisztek dolga ma még az, hogy elhelyezkedjenek, felmérjék a terepet, hálózatot szervezzenek különböző feladatokra különösen az itt élő másod-harmadgenerációs bevándorlók leszármazottai körében.

Amikor ez megvan, akkor fognak elindulni – vázolta fel Földi László. Egymással összehangolt támadások lesznek, és az eddigieknél nagyobb hatásfokkal fogják végrehajtani azokat – prognosztizálta.

A képen: Földi László

Hiradó.hu nyomán F.J.

.

Megosztás

Önnek ájánljuk:

A nap idézete

“De szeretnék eljutni, pajtás, Erdélybe, Kolozsvárra, Nagyváradra. Csak az Isten engedje megérni. Jaj, de szép lehet és de igaz magyarok élhetnek ott. Becsületes, dolgos jó magyar emberek. De szép lehet ez a föld. A Székelyföld, az lehet ám még a tündöklő szép világ, ahol ezek a kevés kenyéren felnőtt székely és csángó testvéreink élnek, magasan a hegyen, az Isten közelségében. Nem is lehet az ilyen ember rossz ember, hiszen olyan közel lakik az Úristenhez, hogy az égbõl rákönyököl a házára, vityillójára a jóság és a szeretet."

/Sértő Kálmán/
 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information