2020, július 02, csütörtök
   
Betűméret

Nemzetközi

Bátor magyar póló a nyitányon - Döntetlen a szerbekkel Rióban

Bővebben...A férfi vízilabdatorna rögtön egy szuperrangadóval indult, a nyitott Maria Lenk Uszodában családias hangulat, kisebb csapatnyi magyar, illetve szerb drukker fogadta a játékosokat. A magyar csapat végig hősiesen küzdve és néhol nagyon látványosan játszva ért el döntetlent az esélyesebbnek tartott szerb válogatottal szemben.

A találkozó Nagy Viktor védésével, majd az ellentámadásból Szivós Márton akciógóljával kezdődött. A túloldalon sem kellett sok várni az első találatra, Sava Ranđelović lőtt a jobb kapufa segítségével a hálóba. Első két kiállítását mindkét együttes értékesítette, a második szerb fórnál azonban Nagy hárított. A magyarok második előnyüket is értékesítették, igaz, az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert lövése egy szerb védő kezén irány változtatva jutott a kapuba.

   

Elemzés: kínos kupaszereplés magyar és szerb oldalon egyaránt

Bővebben...Alig múlt el az Európa-bajnokság okozta őrület, és máris a klubcsapatoké a porond. Legalábbis, a Bajnokok Ligája és az Európa Liga selejtezői terén a kisebb országok csapatai elkezdték összemérni a tudásukat. Magyarország és Szerbia egyaránt 4-4 csapattal képviseltette magát, szinte már a selejtezősorozatok elejétől fogva. A BL-ben a Ferencváros és a Crvena Zvezda, míg az EL-ben az MTK, a Debrecen, a Videoton, valamint a Partizan, a Čukarički és a Vojvodina indultak el. A magyarországi fociláz sokak szerint át kellett volna, hogy ragadjon a klubokra is, de csakhamar kiderült, hogy kutyából egyhamar nem lesz szalonna. A szerbek pedig a válogatott folyamatos leszereplése után egy BL- vagy EL-főtábláról álmodoznak.

   

"Ami engem illet, Törökország nem is kell, hogy létezzen" - írta az Isztambulban játszó szerb kosarazó

Bővebben...Nikola Kalinić szerb kosarazó, aki jelenleg az isztambuli Fenerbahçe színeiben keres milliókat, a közösségi hálón megjelent legutóbbi bejegyzésével heves indulatokat váltott ki a törökökből.

A puccs kapcsán ugyanis azt írta: "Ami engem illet, Törökország nem is kell, hogy létezzen, csak a mieink térjenek haza biztonságban".

Számos török polgár elítélte ezért a megnyilvánulásáért. Kalinićot nem kímélték a közösségi hálón.

   

Újvidéki sportlövő GP: több kiváló magyar siker

Bővebben...A riói olimpiára készülő Péni István légpuskában aratott sikere után a 3x40 lövéses összetett számban is győzött az Újvidéken rendezett nemzetközi sportlövő Grand Prix-versenyen, melyen Tátrai Miklós nyerte a szabadpisztolyosok viadalát.

Az ifjúsági olimpiai bajnok, junior Európa-bajnok Péni az összetett számban kimagasló eredménnyel zárta az alapversenyt, 1179 körrel lett első, majd a fináléban szintén jól célzott, s 458,2 körrel diadalmaskodott.

   

5. oldal / 109

A nap idézete

“De szeretnék eljutni, pajtás, Erdélybe, Kolozsvárra, Nagyváradra. Csak az Isten engedje megérni. Jaj, de szép lehet és de igaz magyarok élhetnek ott. Becsületes, dolgos jó magyar emberek. De szép lehet ez a föld. A Székelyföld, az lehet ám még a tündöklő szép világ, ahol ezek a kevés kenyéren felnőtt székely és csángó testvéreink élnek, magasan a hegyen, az Isten közelségében. Nem is lehet az ilyen ember rossz ember, hiszen olyan közel lakik az Úristenhez, hogy az égbõl rákönyököl a házára, vityillójára a jóság és a szeretet."

/Sértő Kálmán/
 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information