2020, augusztus 14, péntek
   
Betűméret

A Saul fia után a délvidéki magyarokról szóló film kapja majd a következő Oscart?

A viszonylag kis költségvetésből készülő Saul fia alkotói a kreativitással értek el sikert - mondta el a Magyar Filmakadémia elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán, ahol a most zajló 2. Magyar Filmhétről is beszélt.

Novák Emil emlékeztetett: hat kategóriában 270 film versenyez a Magyar Filmdíjért keddtől vasárnapig a Cinema City MOM Parkban.

A szakember a bemutatott filmterméssel kapcsolatban kiemelte: az utóbbi néhány év a magyar filmgyártás aranykorának számít, hiszen "nagyon gazdagon kapja a támogatást a filmipar".

Remélhetőleg nem kell ismét három évtizedet várni a következő magyar Oscar-díjra, ehhez azonban fontos egy jó szakembereket felmutatni képes filmipar - mutatott rá Novák Emil.

Siflis Zoltán, Balázs Béla-díjas rendező a filmhéten is vetített, Örvényben című dokumentumfilmjéről szólva elmondta: az elmúlt 20-25 év történetét szeretné összefoglalni a délvidéki magyarság szemszögéből. Mint emlékeztetett, a Vajdaságot ma már nem fenyegeti háború, Szerbia megindult az európai integráció útján, az elvándorlás azonban továbbra is súlyosan érinti a helyi magyarságot.

A délvidéki magyarok az elmúlt száz évben öt hullámban kényszerültek távozásra, és a kérdés ma is az: menni vagy maradni - emlékeztetett Siflis Zoltán.

(MTI nyomán)


 
 
 
 .  
Megosztás

A nap idézete

"Szépséget a békében, - hitet a háborúban, - vigaszt az összeomlásban, - reményt a hontalanságban.... Adhat-e valaki ennél többet Nemzetének?"

/Zászlós Zsóka/

 

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information