2020, július 10, péntek
   
Betűméret

Sarkantyúcsont

Sarkantyút tör valakivel: a kakas csüdjén hátrafelé görbülő karmot, a sarkantyúcsontot kétfelé húzzák abban a babonás hiszemben, hogy akinél a széttört csont csúcsa marad, annak kívánsága teljesül.

Lehetségessé, sőt magától értetődővé teszi az ösztönnek értelmet adó rálátás a méhkeréki román néptáncosok háromszéki szereplésekor – nemsokára a változás után, - ahogyan pengett a csizmás legények sarkantyúja. Miként a csizma sarkát a kétíves szár körülveszi, ehhez csatlakozik a sarokvas és a nyak, amelyben a csillag alakú mozgatható taraj található, úgy a korábban említett ösztönt az akarat öleléssé szelídítette, -  a mértéletesség test és lélek összhangjában, -  és a hatvanas években dél-Erdélyben elsajátított nyelvi ismerettel „Bine ati venit!”- Isten hozott szavakkal köszöntöttem őket. A világ legtermészetesebb dolga maradt el, hogy ők nyelvüken szóltak volna, mert a szót megfelejtették, de Méhkerék községházán, a szívükben s kalapkájukon lebegett a trikolor piros-sárga-kék. Ha már a kölcsönhatás sarkantyú eleméhez jutottunk, a sarkantyú kifejezést az agrár szakszótár nem egészében fejti ki, mert hiszen ide tartozik eredeti céljának megjelölése, hogy a lovag (nesze Vaszi cseresznye!) Lábbelijének (enyhén fogalmazott csizma) sarkára vert, vagy kötött bökentyű, vasból vagy más éremből készül, mellyel a lovat ösztönzi.  Az acél, ezüst és arany sarkantyú a „lassú járó lónak”, - a tüzes paripának inkább zabola való. Azóta is sikolt, rikolt a pengetős sarkantyú, hogy a székely zászlót lobogtatóknak nótát, felismerhető nótát kellene azzal, ott kiverniük...

Lehetségessé, sőt magától értetődévé teszi „több mint száz évvel ezelőtt a szinte emberfölötti nyelvtehetséggel bíró Mezzofanti olasz nyelvész, aki 58. nyelv ismerője, értett és beszélt – és ezek között magyarul is tökéletesen tudott! – egyszer így nyilatkozott: A magyarok, úgy látszik, még nem tudják, minő kincset bírnak nyelvükben.” (Lássad: Zsirai Miklós: Nyelvünk alkata)

Ugyancsak az ösztönnek a székelység veleszületett cselekvésre irányuló belső indíttatás is készséges értelmes célszerű viselkedésre sarkall, hogy röviden, csupán a lényeget kiemelve áttekintjük a március 10-i meglátásainkat, fogalmilag összetartó dolgokat miután országszerte több száz településen lengeti a tavaszváró szél a szabadság napos-holdas székely zászlóit. Tisztánlátásunkat az határozza meg, hogy ezt a megnyilvánulást mindenek előtt merjük őszintének, jogosnak minősíteni anélkül, hogy a román ajkú honfitársakat és nemzeti öntudattal bírókat bántanánk. Több évtizede annak, hogy a magát „nagy román”-nak minősítő Hagiu Dan Mihai iskolaigazgató a nagy nyilvánosság előtt tőlem ezt a választ kapta: örvendek, „én nagy magyar vagyok”: Azóta a többi jó román barátaim sorában tartom nyilván. A napokban láthattuk a hagyományos „martisor” román nemzeti népszokást. Annak idején évtizedekig kaptuk-adtuk; most csak kaptam, de ez nem zavart és nem is zavarhatott egyetlen civilizált nemzetet, - bennünket sem magyarokat...

Újabban a világsajtó is kezdett foglalkozni a székelység ügyével: Hürriyet című török napilap egy helyzetelemzést közölt, az amerikai The New York Times viszont, - ahogy azt az  „ultrasliberi.hu” is megírta –  helyszíni beszámolóval tájékoztatta olvasóit a székelyek küzdelméről. Mindkét lap a katalánok harcához hasonlítja a székelyek ügyét. Ne feledjük: a katalánok ma már nagy nemzetközi ismertséggel és elismeréssel nemhogy az autonómiáért, a teljes függetlenségért is harcolnak, tegyük hozzá: jó esélyekkel.

Csak a 2004. december 5. iszonyata és gyalázata után öröm tudni, hogy már több száz anyaországi település felhúzta a székely lobogót, március 10.-ig lobog a legkisebb magyar faluban is a szabadság szimbóluma.

Igencsak bízom a nemzeti önazonosságunk védelméért Marosvásárhelyen kivonulók egységes, pártállástól független összefogásában és a román nemzetet képviselők lojalitásában.

Sarkantyúcsont mellett, hisszük, hogy a békés tüntetésben velünk lesz Isten.

Pásztori Tibor Endre

.

Megosztás

A nap idézete

"Így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen, sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek, lassan megnövünk ..."

/Dsida Jenő/
 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information