A világ élmezőnyében Lajkó Félix lemeze

Lajkó Félix Most jöttem… című folklemeze májusban a 3. helyre került a világ legrangosabb világzenei toplistáján, a World MusicCharts Europe-on (WMCE).

A rangos listát 24 ország ötven világzenei rádiós szakemberének szavazatai alapján állítják össze és teszik közzé minden hónap elsején a www.wmce.de honlapon.

A hegedűvirtuóz legközelebb csütörtökön a Zsidó Művészeti Napokon az Uránia Nemzeti Filmszínházban játszik, június 10-én a Pécsi Kodály Központban a POSZT keretében ad koncertet, két nappal később pedig Belgrádban mutatja be új műsorát.

Most jöttem… című lemezén a hegedűs-citerás variációi hallhatók folktémákra, énekesként közreműködött Palya Bea, Tintér Gabriella és Csizmadia Anna, zenészként Porteleki László, Brasnyó Antal és Szabó Csobán Gergő. A Lajkó Félix Folk először a művész 40. születésnapjára rendezett Lajkó Félix-maratonon mutatkozott be a Müpában 2015 februárjában. Ezután több koncerten formálódott az anyag.

Lajkó Félix márciusi lemezbemutató sajtótájékoztatóján azt emelte ki, hogy mindig voltak kedvenc népdalai, most ezeket gyűjtötte egybe, köztük olyat is, amely korábbi lemezén már szerepelt, de nem énekkel. A zenész ezúttal a Vajdaságban megismert népzenékből, köztük a magyar, a cigány, a román népzenékből merített.

MTI nyomán T. T.

.

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information