2020, augusztus 14, péntek
   
Betűméret

Magyarság - Közélet

A VMDP és Csorba Béla szerint a délvidéki magyarságnak olyan elnök kell, mint Vučić

Bővebben...А Vajdasági Magyar Demokrata Párt Intéző Bizottságának döntése értelmében a VMDP a szerbiai elnökválasztáson Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő jelölését támogatja, sőt Csorba Béla, a párt elnöke kifejtette reményét is, hogy az egykori szerb radikális politikus a győzelme fölényes lesz.

   

Mi lett veled, Újvidékem?

Gyanútlanul sétálgattam legkisebb gyermekemmel kedves városomban. Itt két rendőr, ott két rendőr, amott három. Gyalogosan, autóstól. Állig felfegyverkezve.  Szorosabbra fogom fiam kezét. Arra gondoltam, biztosan érkezik valaki, aki fontos ember, arra vigyáznak. Az újságárusnál elcsípek egy beszélgetést. A „jól értesültek” úgy tudják, hogy valamilyen maffia-leszámolás készül. Ezt szeretnék megakadályozni. Fülest kaptak a zsaruk, de az is lehet, hogy leszóltak nekik Belgrádból. No, most ha én maffiózó lennék, nem előttük lőném le az ellenségem. Vagy ők ilyen bátrak?
   

Ilyen hozzáállással nem lesz délvidéki magyar jogászutánpótlás!

Tanácskozásra hívta Újvidékre a jogászokat, bírákat, ügyvédeket és joghallgatókat a 2016. március 29-én alakult Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE).
   

Óbecse: Míg a szerb menekültek házat kapnak, addig a magyar fiatalok külföldre kényszerülnek


Óbecse község polgármestere Dragan Tošić, - aki a zűrzavaros '90-es évek nagy részében rendőrként dolgozott Belgrádban, - korábban büszkén hirdette, hogy ugyan nem a községben született, mégis ő irányítja a Tisza-menti járást. 
   

11. oldal / 586

A nap idézete

“De szeretnék eljutni, pajtás, Erdélybe, Kolozsvárra, Nagyváradra. Csak az Isten engedje megérni. Jaj, de szép lehet és de igaz magyarok élhetnek ott. Becsületes, dolgos jó magyar emberek. De szép lehet ez a föld. A Székelyföld, az lehet ám még a tündöklő szép világ, ahol ezek a kevés kenyéren felnőtt székely és csángó testvéreink élnek, magasan a hegyen, az Isten közelségében. Nem is lehet az ilyen ember rossz ember, hiszen olyan közel lakik az Úristenhez, hogy az égbõl rákönyököl a házára, vityillójára a jóság és a szeretet."

/Sértő Kálmán/
 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information