A szerb törvények a megelőzésre való törekvés helyett büntetnének, de sikertelenül: Súlyos közúti baleset Szabadkán

abalesetCsütörtökön este súlyos közlekedési baleset történt Szabadkán. Egy személyautó és egy motorkerékpár ütközött össze este 19 óra körül, a helyiek számára csak Palicsi Útként ismert szakaszon. Amint az lenni szokott, hivatalos közleményt egyelőre nem adtak ki a baleset körülményeiről. 

Szemtanúk állítása szerint a Volkswagen Golf márkájú gépkocsi Palics felől haladt Szabadka irányába, amikor is mellékútra akart letérni. A másik irányból azonban két motorkerékpáros tartott feléje, közülük egyik nekiütközött az autónak, míg a szemtanúk szerint a másik továbbhajtott.

Mindkét jármű totálkárossá vált, a sofőröket a szabadkai kórházba szállították, állapotukról úgyszintén nincs még hír. Az ehhez hasonló közlemények sajnos nem okoznak meglepetést, azonban tudnunk kell, hogy a kiváltó okokért nem csak kizárólag a járművezetők felelősek.

Ami tény: a szerb törvények elsősorban súlyos büntetésekkel „igyekszenek” útját állni a fentiekben leírtakhoz hasonló baleseteknek, ami azonban – amint azt a gyakorlat is bebizonyította – teljesen hatástalan. Ezek legfeljebb a költségvetésben tátongó lyukakat tömködik be, nevelő hatásuk azonban nincs. Nem is lehet, hiszen a törvény szelektív.

Tudjuk, hogy a szerbiai állami szervek és intézmények a velejükig korruptak, ez alól nem képez kivételt sem rendőrség, sem az ún. igazságszolgáltatás, de (amint azt alighanem ez a baleset is tükröz) az autósiskolák sem. Anyagi ellenszolgáltatás fejében ugyanis szinte bárki vezetői engedélyhez juthat, s akár ámokfutóként viselkedhet az utakon.

A másik ok (még mindig a korrupcióról beszélünk), hogy a rendőrség „elnéző” egyes szabálytalankodókkal szemben. Ennek oka a megvesztegés, a szabálytalankodó és a rendőr közötti „haveri” viszony, vagy éppenséggel az, hogy a delikvens „jó kapcsolatokkal” rendelkezik.

A gyakorlat és felelősségérzet hiánya mellett a közlekedési kultúra is a béka feneke alatt van a balkáni országban, amit nem lehet szankciókkal orvosolni; a megfelelő nevelés nélkülözése ezen a téren is áldozatokat követel, és ez sajnos a jövőben is alighanem így lesz. Emellett, mint általában, ennek is leginkább az ártatlan polgárok látják kárát.    

Szerb sajtó nyomán F.J.

(Fotó: PannonRTV)

.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information