2020, szeptember 26, szombat
   
Betűméret

Kik bérelhetnek állami tulajdonban lévő termőföldeket?

foldekRövidesen kiderül, hogy a németországi Tönnies cég vállalkozásba kezd-e Szerbiában, illetve megkezdi-e a nagy befogadó képességű sertésfarmok építését – nyilatkozta Branislav Nedimović tárcavezető annak kapcsán, hogy a minisztérium szakbizottsága a hónap végéig kiválasztja azokat a beruházókat, akik az állami tulajdonban lévő termőföldek 30 évre történő bérlésére pályáztak. 

A Tönnies cég öt különböző helyszínen pályázott a földbérlésre és a pályázati bizottságnak kell eldöntenie, hogy eleget tesz-e a követelményeknek, melyek között szerepel a beruházás értéke, továbbá, hogy az a mezőgazdaságba vagy a mezőgazdasági feldolgozóipari ágazatba történik, a kivitel értéke, valamint a foglalkoztatottak száma. Az is meghatározó, hogy a beruházás milyen mértékben járul hozzá a helyi önkormányzat fejlődéséhez.

Az állami tulajdonban levő termőföldek 30 évre történő bérlésére 219 kérvény érkezett, melyek közül 45 igénylő a feldolgozóipar megalapozásához szeretne állami tulajdonban levő termőföldhöz jutni.

Kérdés, hogy ezúttal is oly módon történik-e majd a bérleti jogok kiosztása, mint ahogy eddig: csak a kormány közeli érdekeltek számíthatnak rá, esetleg azok is, akik politikailag nem elkötelezettek, vagy éppen nem Haladó Pártiak?

Pannonrtv.com nyomán M.Z.

.

Megosztás

A nap idézete

"Így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen, sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek, lassan megnövünk ..."

/Dsida Jenő/
 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information