2020, május 26, kedd
   
Betűméret

Törökbecse: a szerb államot nem érdekli, hogy föld nélkül maradnak az állattenyésztők?!

a dairy farmerA törökbecsei önkormányzat elfogadta a mezőgazdasági földterületek védelméről, rendezéséről és használatáról szóló, 2017. évre vonatkozó programot. Az említett dokumentum értelmében a termőföldekkel ezentúl kizárólag a szerb állam rendelkezik, persze a mezőgazdasági minisztérium által.

Az állami földek bérbevételénél abszolút előnyt élveznek az ún. nagyberuházók. Utána következnek azok a jogi és magánszemélyek, akiket a vagyon-visszaszármaztatási törvény szerint megilleti a földterületek egy része.

Az "esélyesek mezőnyében" az utolsó helyet foglalják el a bejegyzett, aktív termelők. A növénytermesztők még valamilyen csoda következtében hozzájuthatnak kisebb parcellákhoz, az állattenyésztők viszont nem nagyon reménykedhetnek, hogy bérbe vehetnek állami földeket.

Ezt a törökbecsei községi képviselő-testület vezetői is megerősítették. Mint mondták, a minisztérium utasítása szerint a nagyberuházók számára máris lefoglalták a földek legnagyobb részét, továbba a restitúciós folyamat soran ezer hektárt osztottak szét az érintettek között.

A gazdák, főleg az állattenyésztők számára viszont nem maradtak földek.

Az önkormányzat illetékesei felajánlották a gazdáknak, hogy együtt forduljanak a minisztériumhoz és közvetlen tárgyalások során találjanak megoldást.

A törökbecsei állattenyésztők azonban nem jelölték ki a saját képviselőiket, tehát elvetették az említett lehetőséget. Nem bíznak a szerb államban. Ők sem.

Agroservis nyomán K. P.  

.

                                

Megosztás

A nap idézete

“De szeretnék eljutni, pajtás, Erdélybe, Kolozsvárra, Nagyváradra. Csak az Isten engedje megérni. Jaj, de szép lehet és de igaz magyarok élhetnek ott. Becsületes, dolgos jó magyar emberek. De szép lehet ez a föld. A Székelyföld, az lehet ám még a tündöklő szép világ, ahol ezek a kevés kenyéren felnőtt székely és csángó testvéreink élnek, magasan a hegyen, az Isten közelségében. Nem is lehet az ilyen ember rossz ember, hiszen olyan közel lakik az Úristenhez, hogy az égbõl rákönyököl a házára, vityillójára a jóság és a szeretet."

/Sértő Kálmán/
 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information