2020, május 26, kedd
   
Betűméret

Parasztolimpia

Szent kenyerKenyérszentelő misével kezdődött, majd főzőversennyel folytatódott az újkenyér ünnep Topolyán. A nap második felében sor került a II. Vajdasági Parasztolimpiára. A programsorozatot a helyi Gazdakör szervezte.
A parasztolimpia lángjának meggyújtása után a részvevők 11 versenyszámban mérhették össze tudásukat és erejüket. Elsőként az ún. okosparaszt-tesztet kellett kitölteni a vállalkozó kedvű gazdáknak. A teszt után számos ügyességi játék következett, köztük a zsákban ugrálás, a szalmabála dobálás és a petrencerúdtartás. A gazdák versenyére 37-en jelentkeztek egész Vajdaság területéről.

A II. Vajdasági Parasztolimpia legügyesebb versenyzője a topolyai Vituska Krisztián egy bikaborjúval térhetett haza, valamint több kisebb ajándék is gazdára talált a nap folyamán.

Megosztás

A nap idézete

"Bármit is hoz a jövendő, kérve kérek minden magyart, aki e névre méltó és akár otthon szenved némán az idegen uralom alatt, akár kiüldözötten keres magának és családjának fedelet, meg falatot széles e világon: temessen el minden pártviszályt és személyes perpatvart és csak egyetlen egy célra vesse tekintetét, fordítsa minden erejét és csakis ezért dolgozzék, meg imádkozzék. Ez a cél mindnyájunk közös, szent célja: Magyarország felszabadítása."

/Horthy Miklós kormányzó/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information