Szabadka: enyhe büntetéssel úszhatják meg gaztettüket a kiskorú erőszakolók

a apatin utcaA szabadkai polgárok óriási felháborodása ellenére előfordulhat, hogy a 12 éves kislányt megerőszakoló kiskorú delikvensek enyhe büntetéssel úszhatják meg gaztettüket.

A médiában többé-kevésbé eltérő és ellentmondásos információk láttak napvilágot az említett bűncselekményről.

A Srbija danas portál szerint két elkövető 16, nem pedig 15 éves, mint azt eredetileg közölte a sajtó. Ez azért fontos, mert a 16 évesek az idősebb kiskorúak kategóriájába tartoznak, ami elvileg szigorúbb büntetést is vonhat magával.

A 16 évnél fiatalabbak mindössze hat hónaptól öt évig tartó szabadságvesztéssel sújthatók - a bűncselekmény súlyától és brutalitásától függetlenül. Ebből kifolyólag a harmadik erőszaktevő, aki 14 éves, legfeljebb öt évet kaphat. Az említett portál szerint negyedik elkövető is volt, egy 12 éves személy, aki állítólag ugyanazt a bűncselekményt követte el, mint a társai, de őt a zsaruk elengedték (?!).

A nemi erőszakon kívül ezek a huligánok az elmúlt időszakban számos lopást és rablást is elkövettek Szabadka területén.

A tettesek büntetése nagy mértékben függ majd a Szociális Munkaközpont jelentésétől, amely felöleli az elkövetők személyiségének elemzését és a családi körülményeik mérlegelését.

Egyébként a bűncselekmény a Zorka helyi közösségben, az Apatin utcában történt.

Nem ismert az áldozat és az elkövetők nemzeti hovatartozása. A Zorka zömében magyarlakta peremvárosi település, ahol szerbek és bunyevácok is élnek, valamint markáns számban képviselteti magát egy bizonyos etnikai közösség.

Fotó: Novosti

F. F.

.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information