Újabb szabadkai demonstráció: "Ez nemcsak a diktatúra, hanem egyúttal a félelem elleni harc is"

a utcaSzerbia-szerte folytatódtak a Vučić rezsimje elleni tüntetések.

A szabadkai tüntetésen elhangzott, hogy a küzdelem, amelynek a szemtanúi lehetünk, nemcsak a diktatúra, hanem egyúttal a félelem ellen is zajlik. Ha az otthon maradó emberek legyőznék a félelmüket és csatlakoznának a tiltakozókhoz, olyan tömeg alakulhatna ki, amely elsöpörhetné az önkényuralkodót és a kiszolgálóit. A hatalom semmitől sem fél annyira, mint a tömegtől, lehetett hallani a demonstráción.

A belgrádi tiltakozáson külön üdvözölték a Rendőr Szakszervezet bátor kiállását, ugyanis a rezsim megpróbálta ellehetetleníteni az elnökét és tagjait, akik mégis megtalálták a módját annak, hogy részt vegyenek a legtöbb eddigi demonstráción. Ez valóban nagy jelentőséggel bír, hiszen a rendőrségnek akár sorsdöntő szerepe is lehet a rendszer esetleges megbuktatásában.

A tüntetéssorozat legtöbb helyen, így Szabadkán is hétfőn folytatódik.

F. F.    

.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information