2020, október 25, vasárnap
   
Betűméret

Orbán behódolt Brüsszelnek - Jöhetnek a migránsok, maradhat a Soros-egyetem

jonnek-a-migransok

A magyarság vezető pártjai mint az anyaországon, mint pedig a Délvidéken csak politikai hangulatkeltésre és a választók megtévesztésére használják a jelek szerint az Európa jövőjét fenyegető migránsválságot. Miközben a VMSZ néhány hónapja még migránsokkal fenyegető lakossági fórumokon hergelte a délvidéki magyarokat, addig csupán szemöldök ráncolva tűrik, hogy Szabadkán házakat építsenek a migránsok betelepítéséhez. Eközben pedig Orbán is letérdelt Brüsszelnek és elmondta: jöhetnek a migránsok, maradhat a CEU.

Nem először bizonyosodik már be, hogy Orbán Viktor harcos retorikája inkább csak Magyarországra szól, de Brüsszelben már sokkal simulékonyabb és megengedőbb, ha nyomás alá helyeződik. Miközben az elmúlt napokban a Fidesz-propaganda a Magyarországot védelmezőkre és hazaárulókra osztotta CEU-ügyben a politikai palettát, a kormányfő lényegében úgy tűnik, hogy kapitulált Brüsszelben, sőt, most már migránsokat is hajlandó lenne Magyarország területére beengedni – számolt be az MTI alapján az Alfahír .

Az Európai Néppárt szombati ülése után – amelyen Orbán Viktor is részt vett – Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter számolt be az ott elhangzottakról.

A miniszter – az állami tévén elhangzottak szerint – azt mondta, a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt csúcstalálkozóján Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette, Magyarország kész minden kérdésben folyamatosan tárgyalni az Európai Bizottsággal.

“Tehát bármilyen jogi eljárás indul ellenünk, akkor a kormány minden egyes jogi érvet, amit az Európai Bizottság közöl azt természetesen komolyan fontolóra vesz”

– hangsúlyozta. Orbánéknak ugyanis világossá tették, hogy szankciókkal kell számolniuk, ha nem veszik figyelembe a brüsszeli figyelmeztetést, és nem tartják be az EU szabályait. A magyar kormányfő az ülésen arról is beszélt, hogy Magyarország továbbra is fontosnak tartja a határok védelmét. Ezért a kormány minden korábban hozott intézkedését, beleértve a tranzitzónákat, fenn akarja tartani – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ezzel az ország teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket a schengeni egyezményben rögzítettek.

Ugyanakkor kérdésekre válaszolva kiderült, hogy a kormány (ugye előbb még arról volt szó, hogy egyetlenegy migránst sem engednének be)

hajlandónak mutatkozik beengedni a 14-18 év közötti migránsokat, de csak abban az esetben, ha alávetik magukat DNS-vizsgálatnak, így ugyanis egyértelműen kiderülhet, hogy valóban az említett korcsoportba tartoznak-e.

Ez totálisan ellentmond az eddigi kormányzati propagandának, és azt valószínűsíti, hogy Orbánék – csillapítva az Európai Néppártban keltett indulatokat – jelentős visszalépésre hajlandóak a bevándorlás tekintetében.

A tranzitzóna kapcsán Rogán azt próbálta hangsúlyozni, hogy azt viszont nem tudja megfontolás tárgyává tenni a kormány, mert azt gondolják, hogy az része a határvédelemnek, és nem zárt, nem őrzött, így szabadon lehet onnan távozni, csak az Unió területére nem lehet belépni onnan, amíg a szükséges idegenrendészeti eljárások le nem záródnak.

Ezt megint csak úgy lehet értelmezni: bár a kormánynak visszalépni ettől már jelentős szembeköpés lenne, de azzal nyugtathatták az Európai Néppárt képviselőit, hogy a tranzitzónákból könnyedén ki és be lehet járkálni. Ez azonban úgy hangzik, hogy valójában akkor semmit sem ér a tranzitzóna.

Az ülésen természetesen téma volt a CEU-ügy is. Rogán szerint Orbán világossá tette

„mi úgy ítéljük meg, hogy a Magyarországon működő Soros alapítású Közép-Európai Egyetem létét semmilyen jogszabály-módosítás nem fenyegeti.”

Hozzátette, hogy továbbra is biztosított az intézményben folyó oktatás és a tudományos kutatás szabadsága, az egyetem új évfolyamot is indíthat.

Ha ez igaz, márpedig igaz, akkor lényegében az egész sorosozás, a hazaárulózás, az egész cirkusz és hisztéria, a magyar társadalom megosztása, illetve hergelése egy értelmetlen, óriási nagy marhaság volt.

Rogán persze még nekiállt magyarázkodni, hogy a kormány kész áttekinteni minden nemzetközi szerződésben szereplő kérdést, ami a külföldi diploma kiadásához szükséges, mert Magyarországon egy egységes szabályozásnak kell érvényesülnie.(KH. MTI, Alfahír)

.
 
Megosztás

A nap idézete

„Tévedés azonban azt gondolni, hogy aki kitart magyarsága mellett, azt mindenki elhagyja. Nem mindenki. Először is vagyunk már néhányan, ha szétszórtan is, de szellemileg csoportba verődve, akik nem hagyjuk cserben sem egymást, sem a magyar ügyet. Másodszor pedig, ami a legfontosabb: az Úristen sem hagy el, hanem mellettünk van!”

/Wass Albert/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information