Minden harmadik szerbiai munkáltatónak börtönben lenne a helye, ha...

munkaadogondokMegfelelő jogalkotás,

azaz törvénymódosítás esetében Szerbiában a munkaadók legalább 30 százaléka a rács mögé kerülhetne. A munkáltatók a mostani jogszabály szerint is elvileg kötelesek fizetni a bérek utáni járulékokat, de ezt egyharmaduk nem teszi meg.

A jelenlegi törvény ugyanakkor nem irányoz elő szankciókat azon cégtulajdonosok ellen, akik a béreket sem fizetik rendszeresen, vagy a minimális fizetésnél is mizérebb járandóságban részesítik az alkalmazottakat.

Számos polgár csak a megérdemelt nyugdíj előtt, a szükséges dokumentáció begyűjtése közben jön rá, hogy évekig vagy évtizedekig rövidítette meg őket a munkáltatójuk.

A járulékok kifizetése nemcsak a magáncégeknél, hanem olykor a közszférában is elmarad. Ilyen esetekben a sértettek számára nem léteznek igazi jogi megoldások.

A Szerbiai Szabad és Független Szakszervezetek Szövetsége úgy véli, az állami intézmények gyakorlatilag egyáltalán nem ellenőrzik a munkáltatókat, akiknek nagy része kedvére "mulaszthatja el" kötelezettségeinek teljesítését.

Az említett szövetség szerint az új polgári törvénykönyvben egy olyan tétel is kellene, hogy szerepeljen, amely öt évig terjedő börtönbüntetést irányozna elő azoknak a munkáltatóknak az esetében, akik nem fizetik rendszeresen az alkalmazottak béreit és az azok utáni járulékokat.

Blic nyomán K. P.

.

 

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information