2019, november 19, kedd
   
Betűméret

Felszentelték az új orgonát a csantavéri templomban

orgonaOrgonát szenteltek ma a csantavéri Páduai Szent Antal templomban.

A régi orgonát sajnos már nem lehet használni, de a hívek adományaiból most sikerült egy jó állapotban lévő használt orgonát beszerezni Magyarországról.

Az újonnan érkezett hangszert Borbély Zoltán orgonaművész szólaltatta meg. A szentmisén a zenét, illetve az énekeket a zentai Cor Jesu Kamarakórus szolgáltatta. A mise után Terék Blanka vajdasági származású Budapesten élő szólista énekelt.

Az orgona árát a hívők adták össze mintegy hat hét alatt. Utcai Róbert plébános elmondta, hogy egy hívő megelőlegezte az összeget, a többit hetente, a szentmisék alkalmával adták össze a helybeliek.

Pannonrtv.com nyomán M.Z.

.

 

Megosztás

A nap idézete

“De szeretnék eljutni, pajtás, Erdélybe, Kolozsvárra, Nagyváradra. Csak az Isten engedje megérni. Jaj, de szép lehet és de igaz magyarok élhetnek ott. Becsületes, dolgos jó magyar emberek. De szép lehet ez a föld. A Székelyföld, az lehet ám még a tündöklő szép világ, ahol ezek a kevés kenyéren felnőtt székely és csángó testvéreink élnek, magasan a hegyen, az Isten közelségében. Nem is lehet az ilyen ember rossz ember, hiszen olyan közel lakik az Úristenhez, hogy az égbõl rákönyököl a házára, vityillójára a jóság és a szeretet."

/Sértő Kálmán/
 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information