A NATO-nak minden, a ruszkiknak fityisz Szerbiában: diplomáciai státusz nélkül marad az orosz "kémközpont"?

a spy100Lehet, hogy első komoly és nyílt vita következik a szerb hatalmi koalíción belül?

Ivica Dačić külügyminiszter és a Szerbiai Szocialista Párt elnöke kezdeményezi, hogy a Nišben működő orosz-szerb humanitárius központ diplomáciai státuszt kapjon.

(Hivatalosan) az elemi csapások következményeinek elhárítását, enyhítését szolgáló központról van szó. A létesítmény-komplexumban orosz gyártmányú mentőkocsik, sátrak, gumicsónakok, tűzvédelmi felszerelés és egyéb, a katasztrófahelyzeteknél használt kellékek találhatók.

Egyes nyugati katonai elemzők és médiumok szerint azonban az oroszok szándéka, hogy az említett bázis révén információkhoz jussanak a NATO balkáni mozgásáról, akcióiról. Szerintük az ott levő felszerelés és szakkáderek képesek arra, hogy kövessék a környező országokban, főleg Romániában és Koszovón tanyázó nyugati katonák, ún. békefenntartó erők stb. aktivitását. Az oroszok ezt tagadják.

Mint ismeretes, Szerbia megállapodást írt alá a NATO-val, melynek katonái gyakorlatilag bármit megtehetnek az ország területén. Az esetleges súlyos bűncselekményekért (akár gyilkosságért vagy nemi erőszakért) sem ítélhetők el Szerbiában, mert a megállapodás értelmében teljes immunitást élveznek. Tehát: Szerbia ugyan nem tagja a NATO-nak, de korlátlan mozgásteret nyújt neki - a felelősségre vonás lehetősége nélkül.

Persze, az orosz-szerb központ működésének tisztasága sem teljesen egyértelmű, de tény, hogy a jogai (legalábbis papíron) meg sem közelítik a NATO szerbiai hatáskörét.

Dačić tehát követeli ennek a logikátlanságnak a megszüntetését, az orosz központ diplomáciai státuszának a megadását. Egyértelmű, hogy a külügyminisztert nem az igazságérzet motiválja, hanem a politikai súlya visszállításának széndéka. Dačić pártja ugyanis kezd beolvadni a Szerb Haladó Pártba, és a teljes felmorzsolódás fenyegeti. Az indíttatástól függetlenül Dačić kezdeményezése, hogy az oroszok Szerbia területén legalább hasonló jogokat élvezzenek, mint a NATO, nem tűnik ésszerűtlennek.

Ezt azonban Aleksandar Vučić szerb elnök-kormányfő-önkényuralkodó és a "régió stabilitásának a szavatolója" a jelek szerint nem hajlandó megadni a ruszkiknak.

K. P.

.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information