Szerbia: egyre kevesebb szülő adatja be gyermekének a védőoltást; félnek az oltóanyagok hatásától?

a vakcinaSzerbia legnagyobb városaiban az utóbbi időben egyre kevesebb szülő adatja be gyermekének a kötelező védőoltásokat.    

A belgrádi, a niši, az újvidéki és a kragujevaci, de más szerbiai városokban élő szülők is különböző okoknál fogva mulasztják el (vagy egyszerűen kerülik) az említett törvényes kötelezettség teljesítését. Az egyik ilyen ok az az összeesküvés-elmélet (vajon az-e?), miszerint egyes oltóanyagok súlyosan károsíthatják a gyermekek egészségét. Ez főleg az MMR (kanyaró, mumpsz és rubeola elleni) oltóanyagokra vonatkozik.

Tény, hogy Dr. William W. Thompson amerikai és dr. Andrew Wakefield brit orvosok kutatásai valóban azt bizonyítják, hogy az említett oltóanyagok akár autizmust is okozhatnak a gyermekeknél, még ha ez nem is túl gyakori eset.

Egyébként a fertőző betegségek megelőzéséről szóló szerbiai törvény szerint azok a szülők, akik nem oltatják be gyermeküket, 30 ezertől 150 ezer dináros pénzbírsággal sújthatók.

Ennek ellenére tavaly a belgrádi szabálysértési bíróság elé mindössze 208 feljelentés érkezett a vakcinációt ellenző szülők ellen. Tíz esetben született ítélet: két esetben felmentették a szülőket, nyolc esetben pedig a "büntetés" szimpla figyelmeztetés volt.

Belgrádban a védőoltásban a gyermekek 65 százaléka, a többi városban pedig alig valamivel több mint 50 százaléka részesült. A teljes immunizációt csak a 95 százalékos lefedettség szavatolná.

Romániában továbbra is tombol a kanyarójárvány. Eddig 4 800 polgár betegedett meg, 21 halálos esetet regisztráltak. Nem kizárt, hogy a járvány Szerbiára is átterjed.  

Kurir nyomán K. P. 

.

                     

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information