2020, április 01, szerda
   
Betűméret

Montenegró gyakorlatilag csatlakozott a NATO-hoz

a montenegro a natobanMontenegró a NATO teljes jogú tagjává válik. A parlamenti képviselők szűk többséggel elfogadták az ország NATO-csatlakozásáról szóló törvényt.

A parlamenti ülés idején tiltakozók tüntettek az épület előtt, NATO-zászlót égettek, miközben árulóknak nevezték a kormánypárti képviselőket.

A NATO-csatlakozásról egyébként a kormánypártok és az ellenzék véleménye erősen megoszlik. Az ellenzéki politikusok szerint egyrészt nem a parlamentben, hanem népszavazás keretében kellett volna arról dönteni, hogy a balkáni ország csatlakozzon-e a NATO-hoz. Másrészt azért is ellenzik a csatlakozást, mert inkább az Oroszországgal fenntartott kapcsolat erősítését szorgalmazzák.

Egyes politikai elemzők szerint innentől kezdve fokozódik majd a Szerbiára gyakorolt nyomás, hogy kövesse Montenegró példáját és szintén csatlakozzon a NATO-hoz.

MTI nyomán F. F.

.

Megosztás

A nap idézete

„E korba születtünk, és bátran kell a számunkra elrendelt utat végigjárni, más választásunk nincsen. Reménység és menekülés nélkül kitartani az elveszett poszton: ez a kötelességünk. Kitartani, mint a római katona, kinek csontjait ott találták Pompeji kapuja előtt, aki meghalt, mert a Vezúv kitörésekor elfelejtették felváltani. Ez az igazi nagyság, ez az igazi race! A becsületes halál az egyetlen, amit az embertől nem lehet elvenni.”

/Oswald Spengler/

 

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information