2020, szeptember 20, vasárnap
   
Betűméret

Ijesztő méreteket ölt a „migránsbiznisz”

anemetmigrikNémetországban lelepleztek egy embercsempészetre és a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) megtévesztésére szakosodott bűnbandát, az ügyben kedden országos razziát tartottak.

A szövetségi rendőrség és a hannoveri ügyészség közleménye szerint nyolc tartományban, 22 helyszínen tartottak házkutatást, és előzetes letartóztatásba helyeztek egy 37 éves iráni és egy 54 éves német férfit, akiket bűnszövetkezetben elkövetett embercsempészettel és a menedékjoggal való iparszerű visszaéléssel gyanúsítanak.
A gyanúsítottak között van a berlini iráni nagykövetség egy munkatársa és egy ügyvéd, valamint az iráni férfi felesége és édesanyja is. A hatóságok szerint a csoport többnyire iráni állampolgárok Németországba juttatásával foglalkozott, és felkészítették őket arra, hogy miként tévesszék meg a BAMF munkatársait a menekültügyi eljárás részeként folytatott személyes meghallgatáson.
Az iráni gyanúsított a többi között egy közösségi portálon hirdette a bűnszövetkezet tevékenységét. Száz százalékos garanciát ígért arra, hogy tartós tartózkodási jogot szerez és nem fenyegeti majd a kitoloncolás veszélye azokat, akik kifizeti nekik a közreműködésért kért jelentős összeget.

(MTI nyomán)

.

Megosztás

A nap idézete

„Tévedés azonban azt gondolni, hogy aki kitart magyarsága mellett, azt mindenki elhagyja. Nem mindenki. Először is vagyunk már néhányan, ha szétszórtan is, de szellemileg csoportba verődve, akik nem hagyjuk cserben sem egymást, sem a magyar ügyet. Másodszor pedig, ami a legfontosabb: az Úristen sem hagy el, hanem mellettünk van!”

/Wass Albert/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information