2020, október 25, vasárnap
   
Betűméret

Vulin leváltaná a szerbiai köztévé vezetőségét, mert az utcákon történő eseményekről is tudósít!

AvulinRTSAleksandar Vulin szerint az RTS-ben (szerbiai köztelevizíó) többet foglalkoznak azzal, hogy „kit mit kiabál az utcán”, mint az ország érdekeivel.

– A tüntetések kezdete óta az RTS szemmel láthatóan több teret és műsoridőt ad az utcán lévőknek. A televízió vezetői elfelejtik, hogy mivel tartoznak az országnak – nyilatkozta Vulin a Pink tévének, amely köztudottan a haladók médiuma. (Vajon mivel tartoznak? – szerk.)

A munkaügyi miniszter, a Vučić-féle rezsim egyik leghűbb talpnyalója tehát kifogásolja, hogy a szerbiai köztelevizíó tájékoztat az utcákon történő eseményekről, s ezért megtorlást követel. Véleménye szerint a köztelevízió vezetősége behódolt az utcán tiltakozóknak, ezért meg kell tőle szabadulni.

Nyílvánvaló tehát, hogy Aleksandar Vučić és alárendeltjei immár nyíltan diktatúrát idéző politikát folytatnak.  

Blic nyomán F.J.

.

Megosztás

A nap idézete

,,Az ember tervez, és tervez az ember egész életén keresztül, mind csak tervez. Ezt, meg azt. Mert szép az, tervezni. Az életben aztán úgysem az történik, amit az ember tervez, de az már szinte mindegy. A tervezésről úgysem szokunk le soha. A tervezés maga az élet. Addig él az ember, amíg tervezni tud. Mikor már az sincs meg, akkor... hát nincsen igazam?"

/Wass Albert/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information