2020, július 15, szerda
   
Betűméret

A Magyar Szó és a nagycsütörtök

Magyar Szó. 2017. április 13. LXXIV. évfolyam, 85. (23 779) szám. Ára 50 dinár. Az egyetlen magyar nyelven megjelenő napilap Szerbiában.
       
A keresztény hagyomány szerint a nagycsütörtök az utolsó vacsora napja. Jézus búcsút vett a tanítványaitól. Szeretete jeléül megmosta a lábukat.
Ma én egyetlen vajdasági magyar napilapunktól vettem búcsút. Szeretetem jelét nem tudtam kimutatni, bár még utoljára végigsimítottam lapjain.
         
Sokan már évek óra csak internetes kiadásban olvassák az újságokat. Én szeretem megfogni, érezni az oldalakat. Kiteríteni az asztalra. Lapozgatni. Visszalapozni. A Magyar Szó nálunk családtagnak számított.
       
A csütörtöki (a műsorújság miatt) és a hétvégi Magyar Szót (az apróhirdetések, a megemlékezések miatt) vásárolják a legtöbben. Vagyis egyre kevesebben. Megkérdeztem az újságosnál, hogy hány példányt adnak el belőle. Azt válaszolta, hogy kettőt. Holnaptól ez még kevesebb lesz.
       
Kitartottam a rengeteg bírálat ellenére is. Sokan felrótták, hogy pártlap lett belőle, hogy nem objektív. Botrány botrányt követett. Bíztam valamiben. Bíztam, hogy ez csak egy rossz álom, hogy majd csak felébrednek a még nem „áthelyezett” szerkesztők, újságírók. Nem ébredtek fel. Nem ébredhettek. Nem engedik nekik. A lelkem mélyén megértem őket. A megélhetésük függ írásaiktól. A gyerekeik tankönyve. A mindennapi kenyér az asztalon.  
       
Az alapítók: Gál László író, Kek Zsigmond lelkész, újságíró, nyelvész, első főszerkesztő, Lévay Endre író, publicista és Majtényi Mihály író nem hiszem, hogy büszkék lennének a mai helyzetre. A mai húsz oldalra.
       
A lap legújabb bejegyzett Alapítója és tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Tanács. A honlapjukon a következő olvasható: „A Magyar Szónak, mint a Vajdaságban élő magyarság egyetlen írott napi közszolgálati funkciót betöltő médiumának feladata rendkívül sokrétű és összetett. Sajátos helyzetéből, és annak a közösségnek a sajátos helyzetéből adódóan, amelyet szolgál, egyaránt oda kell figyelnie a hazai és a magyarországi történésekre, azaz Belgrádra és Budapestre is. Ezenkívül Vajdaság, mint nem csupán földrajzi fogalom, hanem politikai és kulturális közösség is rendkívül fontos a Magyar Szó olvasói számára, nem utolsósorban pedig megkülönböztetett figyelemmel kell kísérnie az újságnak saját közössége, azaz a vajdasági magyarság politikai, társadalmi, közéleti, tudományos, és minden egyéb tevékenységét.”
       
A mai újság címlapján a következőkről olvashatunk: Jóváhagyták a bánáti országút tervét, Újabb víztilalom Doroszlón, Megállapodtak a szíriai konfliktus rendezésében. Egy szó sem esik a tüntetésekről, a húsvétról, a kereszténység egyik legnagyobb ünnepéről, hogy egyre több jel utal arra, hogy nem lesz semmi a Budapest–Belgrád-vasútvonal fejlesztéséből. A Prosperitati Alapítvány tevékenysége sem téma. Az sem, hogy péntek-szombat-vasárnap-hétfő nem dolgoznak a bankok, posták, állami intézmények. 
 
       
A negyedik oldal bal sarkában 14 sor tájékoztat arról, hogy valami történik Belgrádban. Ezt egy pillanatképpel illusztrálták is az újvidéki tiltakozó sétáról. 6 emberi fej látható a képen. Arról nem szól a fáma, hogy Szerbia hány városában is tüntetnek, hogy tizedik napja több tízezren vonulnak az utcákra. Többek között a sajtószabadságot is követelik.
 
               
 Valójában ez a belgrádi helyzet:
 
 
Biztos nagyon fontos hír minden vajdasági olvasónak, hogy a Novi Pazarhoz tartozó Batnjik településen átadták rendeltetésének a csomagolóanyag-hulladékoktól védő első gátat. Negyed oldalas cikkecske.
 
Pásztor István, Aleksandar Vučić kimaradhatatlanok. Előbbi a Jordán Hásimita Királyság kormányzati küldöttségét fogadta. A vendégek a decentralizációt szeretnék megismerni, Pásztor beszélt nekik a demokráciáról is. Uhh.
 
A húsvéttal kapcsolatban a 10. oldalon olvashatunk, egy egész oldalon A szenvedéstörténet és a feltámadás a zenében címmel. Ebből tudtam meg, hogy Liszt Ferenc a Krisztus-oratóriumát 13 évig komponálta. Van még pár húsvéttal kapcsolatos írás, az Élelmiszer-biztonsági tanácsok ünnepi vásárláshoz (Itt tudhatjuk meg, hogy a tojás „trükkös” élelmiszer…), Mire figyeljünk játék vásárlásakor, A közmédia húsvéti műsorajánlója…
       
Az évi 310-320-szor 50 dinár nem fog gazdagabbá tenni. Eddig sem lettem szegényebb. Úgy gondoltam, támogatom a lap megvásárlásával egyetlen napilapunkat. Tudom, sokan már egy ideje lemondtak róla. 
Véget ért a mese mára, zárult Emma Magyar Szó-tára.

A Nagycsütörtök a gyász napja.

Egri Emma - egriemma.blogspot.rs

.
 
Megosztás

A nap idézete

,,Vagy találunk ott utat, vagy építünk egyet."

/Hannibal/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information