Nagyszabású szerződéskötés Szabadkán

A Prosperitati Alapítvány harmadik pályázati körének a lezárásaként ma a szabadkai Sportcsarnokban 3734 pályázó írta alá a támogatásról szóló szerződéseket, összesen 2,3 milliárd dinár összértékben.

A rendezvényen jelen volt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere és Jadranka Joksimović, Szerbia európai integrációval megbízott tárca nélküli minisztere. A rendezvény kezdetét a szervezők 11 órára hirdették meg, azonban a prominens vendégek mintegy másfél órát késtek, így a hosszasan várakozó tömeg füttykoncerttel jutalmazta a még fél egykor is türelmet kérő alapítványi munkatársat. 

 szabadka-sportcsarnok-palyazatalairas
 
Pásztor István elmondta, hogy a szabadkai sportcsarnokban valószínűleg még sosem tartózkodott egyszerre ennyi nyertes, és szerinte egész biztosan sosem fog még egyszer ennyi győztes magyar ismét itt összejönni. 
„A számok bűvöletében maradva: ebből az összegből 413 permetezőt, 560 traktort, 470 vetőgépet, 267 pótkocsit, 18 kombájnt, 109 bálázót, 340 tárcsát, 124 másfajta pótkocsit, 233 boronát és 275 ekét vásároltak önök, többek között.” - mondta el Pásztor. 
 
Az ünnepélyes szerződés aláíráson jelen volt Jadranka Joksimović, Szerbia európai integrációval megbízott tárca nélküli minisztere, aki korábban a szélsőséges "Velika Srbija" vagyis "Nagy Szerbia" című lapot szerkesztette még a Szerb Radikális Párt tagjaként. 
Joksimović szerint a magyar állam befektetése nem csak a sikeresen pályázók számára, de egész Szerbiának is hasznot fog hozni, majd ígéretet tett arra is, hogy Szerbia fejleszteni fogja az észak-bácskai és az észak-bánáti régiót. 
 
Szijjártó Péter ismételten kiemelte, hogy Magyarországnak elemi érdeke, hogy jó kapcsolata legyen Szerbiával, megismételve, hogy nem fogják megengedni, hogy bárki is akadályozza vagy lassítsa Szerbia EU-s csatlakozási folyamatát. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere arra is kitért, hogy szerinte Pásztor István jól döntött, amikor a VMSZ a szerb kormány mögé állt a szerbiai elnökválasztások során, ezt pedig jól bizonyítja Vučić "elsöprő sikere" a választásokon. 
 
Szijjártó Péter szavai után a szabadkai sportcsarnok lelátóján néhányan a Ria-Ria-Hungária skandálásba kezdtek, ám a tömeg nem folytatta azt, majd ezt követően egy igen rosszul megszervezett és kaotikus formában több órán keresztül tartó lökdösődésektől is incidensektől sem mentes szerződés aláírási folyamat vette kezdetét, amely valamivel öt óra után fejeződött be. 
 
Fotó: Dinovizija
 
S. P. 
.
 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information