2020, május 25, hétfő
   
Betűméret

Még nincs vége: a szerbiai elnökválasztás eredménye (elvileg) könnyedén érvényteleníthető! Ha...

a balanceA szerbiai elnökválasztás még nem fejeződött be. Az eredmény hivatalosan nem kiáltható ki mindaddig, amíg a köztársasági választási bizottság tagjainak többsége nem szavazza meg a végkimenetelt.

Mivel minden elnökjelölt tagjain keresztül képviselteti magát a választási bizottságban, a Szerb Haladó Pártnak (vagyis a Vučićnak) az összes szövetségessel-kiszolgálóval-talpnyalóval együtt (a VMSZ-t is beleértve) nincs többsége a Vučić győzelmének végleges kihirdetéséhez.

Ahhoz, hogy az önkényuralkodó elfoglalhassa az új pozícióját, meg kell vásárolnia valamelyik ellenzéki vezért (és ezáltal a választási bizottság ellenzéki tagját).

Ha a komplett ellenzék - az ideológiai különbségek ellenére - most az egyszer összefogna és kitartana azon álláspontja mellett, miszerint az elnökválasztás tisztességtelen körülmények között, súlyos csalásokkal "tarkítva" zajlott, és ebből kifolyólag nem ismerné el a választási eredményt, Vučić nem lehetne elnök.

Tehát a választási bizottságban Vučić(ék)nak egyelőre nincs többsége.

Abban az esetben, ha valamelyik ellenzéki fazon "eltöri a saját gerincét", Vučić(ék) előnybe kerülnek.

Feltételezhető, hogy az ellenzék nagyob része nem adja el magát.

Leggyengébb láncszemnek Šešelj és Čanak tűnnek. Ha ők (megvásárlásuk esetén) úgy döntenek, elismerik az elnökválasztás eredményét és gyákorlatilag legitimálják a választási csalást, minden eldől, a választási bizottságban Vučić(ék) túlsúlyba kerülnek.

Ha ez nem történik meg, a választási eredmény érvénytelenné válik. Abban az esetben a törvény értelmében meg kell ismételni a választást.

F. F.

.

Megosztás

Hozzászólások   

 
+2 #1 Tengerecki Pál Y-m-d H:i
Jó lemme, ha megismételnék az elnökválasztást . Kifizetni megint a kampánycégeknek a millákat, számlálóbizotts ági tagoknak a napidíjakat... Ki tudja hány millió dinárt. Aztán szépen megint nyerne a Vucsity. Lehet, hogy tisztességtelen volt ez a választás, de a tisztességeset is megnyerné, ugyanis ő a legnépszerűbb jelölt, tetszik, vagy nem. Aki itt él és ezt nem látja, nem érzi, azt, ami ennyire evidens, az egy lúzer. Nekünk magyaroknak teljesen mindegy, ki a törzsfőnök ebben a táborban, én például egy kávé mellől nézem ezt a kabaréműsort.
Idézet
 

A nap idézete

"Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják! De miről a nemzet félve, a szenvedésektől önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges!"

/Deák Ferenc/
 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information