2020, március 28, szombat
   
Betűméret

Vérnyomáscsökkentő helyett nézzünk Kesićet!

Zoran Kesić  már 19 éves korában riporterkedett a Studio B csatornán, főként a terepről jelentkezett. Többen is felfigyeltek tehetségére, hamarosan önálló műsort is kapott.
 
Első saját showja az „Ozbiljne vesti” („Komoly hírek”) volt, majd következett a „Dezinformator”. Aktuális politikai kérdésekkel foglalkozott, a szatirikus jelenetekre már akkoriban is sokan kíváncsiak voltak. Csatornát váltott, elszegődött a Fox TV-hez (a mai Prva TV).  A „Fajront Republika” három évadon keresztül vasárnap (egy időben csütörtök) esténként élőben jelentkezett. Humor, irónia, szatíra – ezek a fogalmak jellemzik a legjobban a műsort. Zoran Kesić egyre népszerűbb lett. Több hazai és külföldi ismert embert hívott meg az adásba. Újságírókat, színészeket, zenészeket, irodalmárokat, sportolókat.
 
2013-ban a B92 televízión indult a "24 minuta sa Zoranom Kesićem". Elmondhatom, minden adását láttam. És imádom. Megfertőztem már a kollégáimat, a szüleimet, és a gyerekeim is tudják, hogy szombat esti Kesić-nézés közben anyát nem illik zavarni. Azért imádom, mert a legaktuálisabb témákat egy eredeti, szellemes, nem mindennapi, szatirikus, humoros, nagyon-nagyon bátor hozzáállással közelíti meg. Azokról az eseményekről beszél, melyek érdekelnek. Politizál, kritizálja az aktuális hatalmat, kigúnyolja az aljas, becstelen, vulgáris életű emberek tetteit. Többször is betiltották már, néha hónapokig is nélkülöznünk kellett a képernyőről. A facebookon értesíti a rajongóit, hogy szóljanak a rokonságnak, szombaton újra adás lesz! A 24 perc, az nem 24 perc. Szerencsére. Nézném több órán keresztül is. Néha nosztalgiázni is szoktam, ha szomorú vagyok, megnézek pár régi adást, kiröhögöm magam, és megy az élet tovább. Ez is a műsor célja: nevettetni, szórakoztatni.
 
Nem csalódtam benne, ő is az egyetemisták mellé állt.  Támogatja követeléseiket, elítéli a választási csalásokat, neki sem tetszik, hogy nincs sajtószabadság…
 
Mindenkinek ajánlom: a mai világban, amikor az optimizmus a béka segge alatt van, nem bízunk a szebb jövőben, nincs összetartás, együttérzés, és még a humor is kiveszett belőlünk, nézzünk Zoran Kesićet! Jót tesz a lelkünknek!

A legutóbbi adásból a következő részek a kedvenceim, de aki szeretné megnézni az egészet, vagy a régebbieket, a következő hivatalos csatornáján megteheti:https://www.youtube.com/user/24minutaofficial

.
 
Megosztás

A nap idézete

„A magyar nemzet a hősiesség, a lelki nagyság és a méltóság arisztokráciája. Mikor fogjuk adósságunkat ez áldott nemzet iránt leróni, mely a Nyugatot megmentette? Vajha a francia történetírás leróhatná már egyszer hálájának adóját a magyarsággal, a nemzetek hősével szemben. E nemzet hősi példájával felemel és megnemesít minket. A magyar hősiesség magas erkölcs megnyilatkozása.”

/Jules Michelet/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information