2020, november 27, péntek
   
Betűméret

"Pásztor, farkasnak adtad el a nyájad"

a belgradiA címben szereplő felirat a szabadkai demonstráció egyik transzparensén volt olvasható. Aligha szorul magyarázatra.

A szabadkai tüntetők külön hangsúlyt helyeztek a hatalmas méretű elvándorlásra, amiért nagy mértékben felelős a Vučić-rezsim és annak bűnös kiszolgálói.

A Szerbia-szerte tegnap megtartott többi demonstráción is ilyen és hasonló témák kerültek előtérbe.

A légkör természetesen ezúttal is Belgrádban volt a legforróbb. A tüntetőkhöz az IMT traktorgyár dolgozói, valamint orvosok is nagy számban csatlakoztak.

A tiltakozók egy perc néma csenddel emlékeztek Dragan Mladenovićra, a szendrői Goša dolgozójára, aki öngyilkosságot követett el, mert a fizetéséből képtelen volt fedezni beteg fia és édesanyja gyógykezelésének költségeit.

F. F.

.

Megosztás

A nap idézete

„E korba születtünk, és bátran kell a számunkra elrendelt utat végigjárni, más választásunk nincsen. Reménység és menekülés nélkül kitartani az elveszett poszton: ez a kötelességünk. Kitartani, mint a római katona, kinek csontjait ott találták Pompeji kapuja előtt, aki meghalt, mert a Vezúv kitörésekor elfelejtették felváltani. Ez az igazi nagyság, ez az igazi race! A becsületes halál az egyetlen, amit az embertől nem lehet elvenni.”

/Oswald Spengler/

 

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information