2020, október 24, szombat
   
Betűméret

Vučić elképesztő képmutatása: „Nem engedem meg nekik, hogy diktatúrát vezessenek be!”

AV 2Már beszámoltunk a haladók fejének tegnap esti televíziós szerepléséről. Ebben az undorító műsorban hangzott el a címben is idézett mondat, amely újabb bizonyítéka Vučić elképesztően képmutató politikai ámokfutásának.

Mint mondta, az ellenzék tagjai már a választási kampány során is arra törekedtek, hogy lerombolják az ország stabilitását, annak intézményeit (képletes értelemben), illetve, hogy ő (Vučić) már akkor figyelmeztetett ennek veszélyeire.

„Most, a választások után, ugyanezt folytatják az egyetemisták háta mögé bújva” – állítja a haladók elnöke. „Ma végre kibújt a szög a zsákból, és beismerik, hogy egyetlen céljuk leváltani Vučićot” – teszi hozzá, mivel szeret önmagáról harmadik személyben beszélni.

Érdemében tehát nem tud (és nem is akar) hozzászólni az eseményekhez, viszont pontosan azzal vádaskodik, amit önmaga művel.

Mindeközben Szabácson (Šabac), amely közismerten ellenzéki város e pillanatban is tisztogatásokat végez a rendőrség, ez várhatóan egy külön írás témája lesz. 

Szerb sajtó nyomán F.J.  

.

Megosztás

Hozzászólások   

 
+1 #1 Sanyika Y-m-d H:i
Nem szereti a konkurenciát...
Idézet
 

A nap idézete

“De szeretnék eljutni, pajtás, Erdélybe, Kolozsvárra, Nagyváradra. Csak az Isten engedje megérni. Jaj, de szép lehet és de igaz magyarok élhetnek ott. Becsületes, dolgos jó magyar emberek. De szép lehet ez a föld. A Székelyföld, az lehet ám még a tündöklő szép világ, ahol ezek a kevés kenyéren felnőtt székely és csángó testvéreink élnek, magasan a hegyen, az Isten közelségében. Nem is lehet az ilyen ember rossz ember, hiszen olyan közel lakik az Úristenhez, hogy az égbõl rákönyököl a házára, vityillójára a jóság és a szeretet."

/Sértő Kálmán/
 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information