2020, augusztus 08, szombat
   
Betűméret

Hungarikum lett a tiszai halászlé

A nemrég hunagrikumok sorába emelt tiszai halászlé része a magyar életérzésnek, kultúrának – jelentette ki Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter pénteken Tiszafüreden, a helyi önkormányzat rendezvényén tartott sajtótájékoztatón.

A miniszter gratulált tiszai halászlé hungarikummá minősítését kezdeményező tiszafüredi önkormányzatnak és a nemes ételt generációkon keresztül fenntartóknak, akik eredeti formájában őrizték meg a Tisza-tavi nyári programok “gasztronómiai csúcspontjának” számító tiszai halászlevet.

Tiszafüred polgármestere elmondta: büszke arra, hogy a tiszai halászlé tiszafüredi kezdeményezéssel bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe. Hozzátette: a Tisza-tó és annak “fővárosa” Tiszafüred az elmúlt években látványosan megszépült, gazdag madárvilággal, horgászparadicsommal rendelkezik, ott található Magyarország legnagyobb ártéri kalandparkja, és az ország legnagyobb kerékpáros centruma.(mti)

.
 
Megosztás

A nap idézete

“De szeretnék eljutni, pajtás, Erdélybe, Kolozsvárra, Nagyváradra. Csak az Isten engedje megérni. Jaj, de szép lehet és de igaz magyarok élhetnek ott. Becsületes, dolgos jó magyar emberek. De szép lehet ez a föld. A Székelyföld, az lehet ám még a tündöklő szép világ, ahol ezek a kevés kenyéren felnőtt székely és csángó testvéreink élnek, magasan a hegyen, az Isten közelségében. Nem is lehet az ilyen ember rossz ember, hiszen olyan közel lakik az Úristenhez, hogy az égbõl rákönyököl a házára, vityillójára a jóság és a szeretet."

/Sértő Kálmán/
 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information