2020, április 01, szerda
   
Betűméret

Vučić a régi Jugoszláviáról álmodik, amihez hozzácsatolná Albániát is

aVucic-TitoNem kétséges, hogy Szerbia elnöke, miniszterelnöke, mindenható feje egyre inkább távolodik a realitástól. Egyetlen célja az egyszemélyes teljhatalom gyakorlása mellett, hogy neve a történelemkönyvekben szerepeljen majdan.

Ami valószínűleg meg is fog történni, de nem egészen olyan formában, ahogyan azt ő maga képzeli. Egyértelmű, hogy Tito reinkarnációjának képzeli magát, ezt legutóbbi kijelentése is alátámasztja.

A Politico nevű portálnak adott interjújában a „lakatost” (ez volt Tito eredeti szakmája) kommunista diktátornak, de nagyon okos embernek nevezte, aki „képes volt arra, hogy összekösse az embereket”. Ez most Vučić szándéka is, aki gazdasági és kereskedelmi értelemben feltámasztaná a „régi Jugoszláviát”, hozzácsatolva Albániát is.

A gondolat persze önmagában nem lenne rossz. Azonban, ha ez Aleksandar Vučić szájából hangzik el, akkor már egészen más vetületet kap, és teljesen hiteltelen. Egyike az elmebetegség jeleit gyakran produkáló politikus megnyilvánulásainak. Ne feledjük, a kilencvenes években „Alek” tevékeny mozgatórugója volt annak a gyilkos, ún. Nagy Szerbia létrehozását megcélzó rendszernek, amelynek sikerült teljes mértékben szétzúzni a Tito által összetákolt SFRJ-t (Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság), amelyet most a szerb rezsim feje visszálmodik. Alek volt az is, aki ezer muzulmánt gyilkolt volna meg egy szerbért cserébe. Aki még a saját népét is utálja. Aki a miloševići érában sikeresen kivette a részét a volt tagköztársaságok népeinek közötti mély gyűlölet szításában. És végül, de nem utolsósorban ő az, aki napjainkban politikájával ismét felébresztette ezeket az ellentéteket. Holott az általa ellenőrzött sajtóban a régió stabilitásról beszél...  

Ne feledjük azt sem, hogy pl. Horvátország és Szlovénia, a régió két, gazdaságilag legerősebb állama egészen jól megvan Vučić Szerbiája nélkül is. Vajon kivel akar Vučić most szövetkezni? Alighanem marad tehát a tény, hogy belőle még Tito sem lesz... A tankönyvekben pedig remélhetően a feketelistán fog majd szerepelni. Ennek érdekében mi polgárok is tehetünk, még akkor is, ha ő most „megnyerte” a választásokat. Kierőszakolt, hazug győzelme remélhetőleg egyúttal karrierje végének kezdetét is jelenti.

F.J.

.

Megosztás

A nap idézete

"Felrázó példátok elátkoz minden gyáva lemondást, emberi nagyságotok a jövő forrása, dicsőséges tetteitek az életet jelentik."

/Otto Wöhler tábornok/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information