A délvidéki magyarságot „képviselő” párt karikatúrája: A VMSZ és a haladók közös választási szórólapja

A VMSZ és a haladók aktivistái ma Szabadka utcáit járva tömködték a polgárok postaládáiba a két párt szoros „szimbiózisát” tükröző szórólapokat.

A röplap első oldalán Aleksandar Vučić „logója” látható a kötelezően bekarikázandó 6-os számmal, közvetlenül alatta pedig a VMSZ emblémája emlékeztet arra, hogy a magyarságnak hátat fordító párt ott liheg a vezér árnyékában.

AVOV3

A lapot széthajtva elolvashatjuk Vučić unalomig ismételt hazugságait az „elmúlt három év alatt felépített Szerbiáról, a rengeteg új munkahelyről, a megmentett gyárakról, újjáépített iskolákról, egészségházakról, utakról” stabilitásról, stb. A lap alján szerepel a szlogen is: „Vučićtyal, elnökünkkel, Szerbia halad előre – gyorsabban, erősebben, jobban!”

A csúcs azonban Aleksandar Vučić és Orbán Viktor közös fotója, amelyen kezet fognak, széles mosollyal az arcukon! Tehát a VMSZ még a magyar miniszterelnököt is bevetette a szerb rezsim fejét támogató undorító kampányában.

AVOV1

Ezek után talán nem túlzás kijelenteni, hogy ez a szórólap tulajdonképpen nem más, mint maga a VMSZ, illetve az általa végzett, minősíthetetlen tevékenység karikatúrája, amellyel önmagát minősiti.     

F.J.

.

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information