2020, április 01, szerda
   
Betűméret

Borzalmas: kiskorúak vertek félholtra egy hajléktalant

hajlektalanKét kiskorú fiú vert félholtra egy hajléktalan idős embert Belgrádban.

A suhancok éjszakai szórakozásukból indultak haza, amikor észrevették a földön, kartonpapíron fekvő hajléktalant. Minden ok nélkül ütlegelni, rugdosni kezdték olyannyira, hogy az idős embert életveszélyes állapotban szállították a mentők kórházba. Még most is küzdenek az életéért.

A kiskorúakat a rendőrség előállította, az ügyész kihallgatta, elvették a ruhájukat és minden tárgyat, amit náluk találtak. Ezek mind bizonyítékul szolgálnak majd az eljárás során. A fiúk ruhája, cipője ugyanis csupa vér volt, olyan brutálisan estek neki a szerencsétlen áldozatuknak.

Hogy vajon mi lesz a végkifejlete ennek a szomorú és módfelett gyomorforgató esetnek, még nem lehet tudni, ugyanakkor igencsak elkeserítő, hogy egyre inkább elharapózik a kiskorú bűnözés az országban.

Kurir.rs nyomán M.Z.

.

Megosztás

A nap idézete

"Ha az idegen hódít, kiszakít, megrabol, megsemmisít: az szeretet, békítés. De ha én az ezer halál felé taszított, meglopott, megcsalt, a nyomorúság ezer szorításában vergődő magyarság védelmére mozdulok: az gyűlölet."

/Szabó Dezső/

 

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information