Bevándorlásellenes párt a svéd népszerűségi listák élén

clipboard01 287A YouGov legújabb felmérése szerint jelenleg a bevándorlásellenes, euszkeptikus Svéd Demokraták a legnépszerűbb politikai alakulat a migrációs nyomástól sokat szenvedett skandináv országban – írja a Breitbart.

Egy "most vasárnapi" választásokon az egyetlen igazi svéd jobboldali párt 23,9 százalékos tetszésindexével csaknem a szavazatok negyedét tudhatná magáénak, ezzel pedig a 2014-es választásokon elért eredményük csaknem dupláját zsebelnék be (akkor 13 százalékkal lettek Svédország harmadik legerősebb politikai ereje).

A kisebbségi kormánykoalíciót vezető szocdemek 9 százalékponttal zuhantak, így jelenleg 22 százalékon állnak, míg a "konzervatív" Mérsékelt Párt 15,4 százalékkal a harmadik.

A Jimmie Åkesson vezette Svéd Demokratáknak ráadásul úgy sikerült az élre törni a közvélemény-kutatásokban, hogy a párt körül nemrégiben nagy vihart kavart egy belső vizsgálat, amit azért indítottak egy meg nem nevezett képviselőjük ellen, mert az fegyverrel mutatkozott egy pártértekezleten.

A politikus az eset után azzal védekezett, hogy nemrég kezdett lövészetre járni, "azt pedig elég nehéz lenne fegyver nélkül művelni".

Svédországban legközelebb 2018 szeptemberében tartanak parlamenti választásokat.

(Alfahír)

.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information