2020, október 22, csütörtök
   
Betűméret

Az ebédjét fogyasztó család szeme láttára törtek be a migránsok egy kelebiai házba

akelebiaimigri„Éppen az ebédlőasztalnál ültünk, amikor az öt-hat sötétbőrű ember szó nélkül besétált a házba, majd közülük ketten egyenesen a hűtőszekrényhez mentek, összeszedték az élelmet, ezek után pedig ahogy jöttek, úgy távoztak is” – mesélte a neve elhallgatását kérő kelebiai polgár.

Mint mondta, mindez néhány perc leforgása alatt történt. A házban abban a pillanatban asszonyok és gyermekek tartózkodtak, s még megijedni sem volt idejük. Az esetet nem is jelentették a rendőrségnek, habár ennek nem is lett volna sok értelme.

Egyértelmű, hogy a bevándorló hordák egyre inkább „otthon érzik” magukat a Délvidéken, s egyre többet engednek meg maguknak. Tehetik ezt, mert a szerbiai hatóságok saját polgáraik védelme helyett továbbra is inkább a potenciális terroristákat támogatják. Eközben az ország belügyminisztere az „egyre jobb közbiztonságról” beszél, a délvidéki polgárok már saját otthonaikban sem érezhetik biztonságban magukat. Az állami szintre emelt korrupció, a szervezett bűnözés terjedése mellett a migránsok is egyre komolyabban fenyegetik a polgárok személyes biztonságát, ellene pedig semmit sem tesz a haladó kormány.

Meglehetősen visszatetsző, hogy ilyen események árnyékában Nebojša Stefanović belügyminiszter az Európai Unió ajándékával dicsekszik a sajtóban (82 járművet kaptak az Uniótól, mert kvázi sikeresen harcolnak az embercsempészek ellen). Ugyanakkor a délvidéki polgárok védelmét (csak papírformában) képviselő VMSZ is mélyen hallgat. Miközben a párt elnöke teljes mellszélességgel a haladó párt vezére mellett áll ki a szerbiai elnökválasztásokon, addig nemzettársai nap mint nap a betolakodók kénye-kedvének vannak kitéve.

Félő, hogy a tavasz beálltával, illetve a migránsok újabb várható rohamával ez a helyzet még tovább romlik.

Gradsubotica.co.rs és Kurir nyomán F.J.

.

Megosztás

A nap idézete

„A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiasság köntösében járó még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán…”

/Gróf Széchenyi István/

 

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information