2020, szeptember 23, szerda
   
Betűméret

Angela Merkel: a szerb kormányfő egyik példaképe

amerkel-vucic2Ismét elnökévé választotta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Angela Merkelt kedden a párt Essenben tanácskozó kongresszusán. A német kancellárt a küldöttek 89,5 százaléka támogatta, ez egyébként pártelnöki pályafutásának második leggyengébb eredménye.

Angela Merkel menekültpolitikája az eddigiek során súlyos következményekkel járt az ókontinensen élők számára, ennek ellenére továbbra is elegendő követője maradt ahhoz, hogy ismét elfoglalhassa pártelnöki foteljét. Ezen „rajongók” közé tartozik Aleksandar Vučić szerb kormányfő is, aki természetesen nem mulasztotta el kifejezni jókívánságait az európai értékeket sárba tipró német kancellárnak.

„Ismét bebizonyosodott, hogy csak egy határozott jellemmel rendelkező, erős vezető képes ellenálni a viharos és nehéz időknek, és a helyes útra terelni választóit, illetve a társadalmat” – mondta Vučić, miközben valószínűleg könnyekkel a szemében saját magára is gondolt.

Érzelgős hangvételű gratulációja mellett kihangsúlyozta, hogy a szerb kormány fejeként megtisztelve érzi magát, illetve rendkívül hálás is, amiért abban a „szerencsés” helyzetben van, amely lehetővé teszi számára az együttműködést „Európa legjelentősebb vezetőjével”.

A szerb rezsim színházi rendezője mindemellett nagyra értékelte Merkel „jótanácsait”, amelyek Szerbia számára sok esetben bizonyultak hasznosnak – legalábbis Vučić szerint. Ne feledjük azonban, az országot ostromló migránsokat is többek között ezeknek a jótanácsoknak köszönhetjük. A kormányfő megalkuvó és kétszínű politikai „benyalásának” azonban más, nem kevésbé súlyos következményei is nyomasztják a balkáni térség légterét.

Tanjug nyomán F.J.

.

Megosztás

A nap idézete

"Felrázó példátok elátkoz minden gyáva lemondást, emberi nagyságotok a jövő forrása, dicsőséges tetteitek az életet jelentik."

/Otto Wöhler tábornok/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information