2020, augusztus 13, csütörtök
   
Betűméret

Egy emberre egy napra egy euró - És ez (még) nem Szerbia

szegenyseg cipo gettyimagesAz ukrajnai Kárpátalja megyében a havi átlagnyugdíj 37 eurót ér, és a minimálbér is alig több.

Az eddig befolyt adományokból megkezdte a segélycsomagok szétosztását Kárpátalján a Máltai Szeretetszolgálat. Az elmúlt napokban 500 darab, 10-13 euró értékű tartós élelmiszert tartalmazó csomagot adtak át a rászorulóknak a szervezet munkatársai a jórészt magyarok lakta régióba.


– Ukrajnában a hrivnya szinte napok alatt vesztette el az értékét, a hiperinfláció miatt a többség óriási bajba került. Sokan éheznek, hiszen ha az átlagfizetést és az átlagnyugdíjat nézzük, egy főre napi egyeurónyi összeg jut – mondta a csomagosztás megkezdésénél Beregszászban Győri-Dani Lajos. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke hangsúlyozta, hogy a Kárpátalján élőkön próbálnak segíteni Ukrajnában, és nem válogatnak magyar, ukrán, ruszin vagy más etnikum tagjai között. „Az éhes emberen segíteni kell, és kész” – közölte.

 

A szervezet 25 éve van jelen Kárpátalján. Kezdetben még volt lehetősége arra, hogy átvigye a Magyarországon felajánlott élelmiszert, gyógyszert vagy egyéb adományokat, de jó pár éve Ukrajna illetékesei úgy döntöttek: nem engedik át ezeket a rakományokat, vagy csak nehézkesen. Van ugyan egy bizottság Kijevben, amely néha összeül, és ha rábólintanak a tagok, akkor beengedik külföldről az élelmiszer-adományokat is, de ez több hónapja nem történt meg. Az idő sürget, mivel sok az éhes ember, így nem maradt más hátra, mint a pénz gyűjtése, melyből Ukrajnában veszik meg az alapélelmiszereket.

Beregszász egyik utcájában egy biciklis, 40-es férfi megáll, amikor látja, hogy a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai csomagot visznek egy rászorulóhoz. Megkérdezi, kik vagyunk, mit hoztunk, aztán mesél a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus miatt kialakult helyzetről, a kilátástalanságról. Ő volt már ilyen helyzetben a 90-es években, akkor fazekakat kapott fizetésképpen a gyárból, ahol dolgozott. Most még ez sincs, mivel óriási a munkanélküliség. Elmondja, hogy az egyik szomszédját elvitték harcolni Doneckbe. Most jött haza szabadságra, és mindent meg fog tenni azért, hogy ne vigyék vissza. Ha kell, valahogy beutaltatja magát a pszichiátriára. A másik ismerőse hivatásos katona, akinek az amúgy is szegény családja dobta össze a golyóálló mellényre és a vízhatlan bakancsra a pénzt. Rezzenéstelen arccal mesél a 40-es férfi, és közben patakokban folyik a könnye.

– Eddig sem volt túl nagy perspektíva a Kárpátalján élők számára, de a harcok miatt ez a jövőkép is megtörni látszik – összegzi tapasztalatait Győri-Dani Lajos. A szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke szerint akik eddig hűségesen kitartottak szülőföldjük mellett, azok is menekülnének. Főleg azok a férfiak és családjuk, akik behívót kaptak, de nem hajlandóak meghalni egy számukra átláthatatlan háború miatt. „Ez a helyzet óriási érvágás a kárpátaljai magyarság számára is, mert több ezer férfi menekült el, ők pedig nagy valószínűséggel soha nem térnek majd haza” – teszi hozzá Győri-Dani Lajos.

(metropol.hu nyomán)

.

Megosztás

A nap idézete

„Mindenkinek a maga helyén vannak kötelességei és bármilyen kicsinyek legyenek azok, fontos, hogy jól végezzük azokat."

/Teleki Pál/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information