2020, szeptember 29, kedd
   
Betűméret

Szavazzunk ma Csizmadia Annára és a Fokos zenekarra

annaA Duna Televízió és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató népzenei és néptáncműsorának a Fölszállott a pávának az első középdöntőjét tartják szombaton, december 1-én. 
 
A Délvidékről két produkciót talált a zsűri alkalmasnak, hogy döntésük alapján a középdöntőbe jussanak, nekik szurkolhatunk, de szavazhatunk is rájuk sms-ben.
 
Az élő műsort ma este 18.35 órai kezdettel sugározza a Duna Televízió. Az óbecsei Fokos zenekar a Fölszállott a páva szombati középdöntőjére ismét jó kedvű tamburamuzsikát ígér, amely a kocsmai vigadalmak és italozások hangulatát idézi majd – Az első középdöntőben lép fel a bácskertesi Csizmadia Anna szólóénekes is,aki szintén meglepetéssel készül a mai megmérettetésre.

A Duna TV Fölszállott a páva középdöntőjében SMS-sel szavazhatunk a bácskertesi Csizmadia Annára (kódja a 07). Valamint az óbecsei Fokosra (kódjuk a 09), hogy továbbjussanak a döntőbe.
Szavazni a műsor ideje alatt, szombaton, december elsején 18.35-től a +36-20-9000-629 telefonszámra lehet a 07-es vagy a 09-es kód elküldésével. Az SMS nem emeltdíjas, de csak 10 szavazatot lehet küldeni egy telefonszámról. Az SMS-ezők között pedig értékes ajándékok is kisorsolásra kerülnek. 
 

A rajongók jelentik: Várják a Fokos zenekar rajongóit ma a Floyd klubban is, ahol kivetítőn keresztül követhetik figyelemmel az élőadást és közösen szurkolhatnak a rajongók a délvidéki versenyzőknek, a szavazás lezártáig több italt is akciós áron szolgálnak fel.

Megosztás

A nap idézete

"Bármit is hoz a jövendő, kérve kérek minden magyart, aki e névre méltó és akár otthon szenved némán az idegen uralom alatt, akár kiüldözötten keres magának és családjának fedelet, meg falatot széles e világon: temessen el minden pártviszályt és személyes perpatvart és csak egyetlen egy célra vesse tekintetét, fordítsa minden erejét és csakis ezért dolgozzék, meg imádkozzék. Ez a cél mindnyájunk közös, szent célja: Magyarország felszabadítása."

/Horthy Miklós kormányzó/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information