2020, szeptember 29, kedd
   
Betűméret

László Gyula (MRM) leöntötte vízzel a szabadkai képviselő-testület elnökét

Kern Laszlo viz(Szó szerint) hideg zuhanyként érhette Kern Sólya Máriát, a szabadkai városi képviselő-testület elnökét László Gyula, a Magyar Remény Mozgalom (MRM) tanácsnokának ,,spriccelése”.

Az ülés napirendjén a szabadkai költségvetésről szóló jelentés szerepelt. Az ellenzéki tanácsnokok elfogadhatatlannak tartották a dokumentumot. Többen (köztük László Gyula is) szóvá tették, hogy nem tudnak szavazni olyasvalamire, ami a korrupciógyanús helyi hatalomtól, illetve annak egyes tisztségviselőitől származik. László Gyula felszólalásában Maglai Jenő (Vajdasági Magyar Szövetség) közelmúltbeli nyilatkozatára próbált hivatkozni, amely a városvezetéshez kapcsolható rendellenességeket érintette. Kern Sólya Mária (VMSZ), a képviselő-testület elnöke belefojtotta a szót, amit előzőleg vele és más ellenzéki tanácsnokokkal már többször megtett. László Gyula ekkor fogta a poharat és leöntötte Kern Sólyát.

 

Egyébként külön vitát váltott ki az a javaslat is, hogy összevonva kerüljön napirendre az összes (!) szabadkai közvállalat ügyvitele.

Az incidenst követően László Gyulát kizárták az ülésről. A VMSZ-es és egyes szerb tanácsnokok nekirontottak László Gyulának, hogy ,,megvédjék a hölgyet, akit a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem kellős közepén támadtak meg”. A tanácsnokok egy része feminista kitűzőt viselt.

László Gyula elmondta portálunknak, hogy Kern Sólya gyalázatosan vezeti az üléseket és veszélyezteti az ellenzék integritását és méltóságát. Ezért kellett kicsit lehűteni.  

F. L. 

Megosztás

A nap idézete

"Ha az idegen hódít, kiszakít, megrabol, megsemmisít: az szeretet, békítés. De ha én az ezer halál felé taszított, meglopott, megcsalt, a nyomorúság ezer szorításában vergődő magyarság védelmére mozdulok: az gyűlölet."

/Szabó Dezső/

 

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information