2020, augusztus 13, csütörtök
   
Betűméret

A Magyar Máltai Szeretszolgálat gyűjtést szervez a balkáni helyzet miatt

b_240_180_16777215_0_http___www.magyarkurir.hu_sites_default_files_hirek_Gergo_MMSZ.gifGyűjtést kezdeményez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) a szerbiai, horvátországi és bosznia-hercegovinai árvízkárosultak javára.

Kozma Imre elnök közölte, mindenki 250 forinttal járulhat hozzá a bajbajutottak megsegítéséhez, ha Magyarországról tárcsázza a 1350-es adományvonalat.

Hozzátette, hogy az MMSZ már a jugoszláviai háború idején is segítséget nyújtott a térségben élőknek, és ma is folytatják tevékenységüket mindhárom országban.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbiában minden eddiginél nagyobb árvíz pusztít, Bosznia-Hercegovinában az ország egyharmada víz alá került, Horvátországban pedig ezreket kellett kitelepíteni az áradások miatt.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat folyamatosan tájékozódik a fejleményekről, és arra készül, hogy az árhullám levonulása után részt vesz a helyreállítási munkálatokban. Ebben a helyzetben készenlétbe helyezték az elázott épületek kiszárítására szolgáló speciális gépeiket, és indulásra készen állnak a szakembereik is.

Kozma Imre kitért arra: ugyan általános tapasztalat, hogy a természeti katasztrófák után a helyreállítási munkák a legfontosabbak, ám az MMSZ segíteni kívánja a magukra maradt idősek, a beteg emberek és a sokgyermekes családok életét is.

MTI nyomán T. T.

.

Megosztás

A nap idézete

„Mindenkinek a maga helyén vannak kötelességei és bármilyen kicsinyek legyenek azok, fontos, hogy jól végezzük azokat."

/Teleki Pál/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information