2018, július 18, szerda
   
Betűméret

Szijjártó hősiesen megvédi a szerb kisebbségi politikát

Magyarország megvédi Szerbiát, ha Belgrádot a kisebbségi jogok miatt bírálják - nyilatkozta Kovács László Szijjártó Péter külügyminiszter 2003-ban 2017-ben.

"A vajdasági magyarok számára biztosított jogok és lehetőségek igazán elérik az európai standardokat. Éppen ezért soha nem fogjuk hagyni, hogy Önöket bárki kioktassa a kisebbségi jogok vonatkozásában”

mondta Szijjártó Péter Belgrádban a kormányzó Szerb Haladó Párt kampánygyűlésén. Hogy megvédjük. A kisebbségi jogok terén.  

Nem a délvidéki magyarokat. Szerbiát. 

Ezt mondta a magyar külügyminiszter. Szerbül. Nem, ez tényleg nem a "merjünk kicsik lenni" posztkádári aranykorában, hanem

a Nemzeti Együttműködés Rendszerének illiberális, a politikai korrektségnek adat üzenő érájában, a Lázadás Évében hangzott el. 

Ilyen alázatos mélytorkosra eddig még nem volt példa - ám a románc már lassan két éve tart a soviniszta magyargyűlölő ifi politikusból lett bezzegajróper Alekszandar Vucsics szerb miniszterelnök és Orbán Viktor között. 

A magyar és a szerb kormány szerelme 2015 júliusában kezdett bimbózni. Igazi hollywwodi romantikus történethez méltóan a a kezdet nehéz volt, de aztán csak kigyulladt a láng. 2015 júniusában Alekszandar Vucsics szerb miniszterelnök még Auschwitzhoz hasonlította az akkor bejelentett magyar határkerítést,

és "brutális", "nem európai" fellépésről beszélt a szeptemberi röszkei összecsapások kapcsán. Szijjártó Péter akkor válaszul a szerb rendőrséget hibáztatta az incidens miatt, mondván: nekik kellett volna fellépni az agresszíven viselkedő migránsokkal szemben. Aztán, hogy a nagykönyvben meg van írva, a vagdalkozó veszekedés szenvedélyes szerelembe csapott át. 

Júliusban Vucsics Budapesten megállapodott Orbán Viktorral hogy Belgrádnak mégse lesz ellenvetése a kerítéssel szemben. A magyar kormányfő hálától párás szemekkel hirtelen felfedezte azt is, hogy a délvidéki magyaroknak milyen nagyszerű dolguk is van.

"Nagyvonalú, az európai sztenderdeket meghaladó, baráti elbánásban van része a magyar közösségnek" - jelentette ki a miniszterelnök. A szerelmi vallomást Orbán pár nappal később a Kossuth Rádióban is folytatta, ahol elmondta, hogy Vucsics bár fizikailag erős, robosztus alkatú, de "érzőszívű ember", aki "szláv karakteréből "az ingjét is odaadná". 

A románc azóta is változatlan hőfokon izzik a két kormány között. Olyannyira, hogy Vucsics pártja a Szerb Haladó Párt már egy évvel ezelőtt is Orbán fényképével kampányolt a délvidéki magyarok között. Ez az idei korteshadjáratban is így van, sőt ezúttal Szijjártó Péter külügyminiszter maga utazott Belgrádba, hogy haladók naggyűlésén orálisan kielégítse méltassa a szerb kormányfőt. 

Az, hogy a magyar külügyér a magyarfaló Seselj csetnik vajda egykori jobbkezének és hű tanítványának kampányol, az még magyarázható. A viharos évek óta  Pesten és Belgrádban is sok víz lefolyt a Dunán, Vucsics pedig már hosszú évekkel ezelőtt hátat fordított mesterének, mostanra pedig a Balkán européer bezzeggyerekének számít. Igaz, a Budapesten és Brüsszelben előadott béke-és szeretethimnuszok nem mindig jutnak a vidéki talpasokhoz. Így fordulhatott elő, hogy tavaly áprilisban

a Szerb Haladó Párt aktivistái fegyvert szegeztek egy kishegyesi magyar férfi fejéhez.

Ám ezeket a kínos pillanatokat gyorsan elfeledtetik a kölcsönös barátság és tisztelet jegyében zajló találkozók. Amelyeket persze nem zavarhat meg, hogy maguk a délvidéki magyarok mit gondolnak saját, "európai standard" helyzetükről. Hogy a közösségi, vagy önkormányzati tulajdonban álló médiacégek privatizációjával sorra szűnnek meg a magyar nyelvű orgánumok Hogy az IMF elvárásainak megfelelően megindult oktatásügyi megszorítások kapcsán is a nemzetiségi iskolákon spórolnak először, hogy osztályokat vonnak össze, magyar tagozatok szűnnek meg. 

Mindez csak jelentéktelen mellékkörülmény, apró, zavaró kátyú a történelmi megbékélés széles országútján. 

Amúgy minden irónia nélkül: az Európára zúduló emberáradat megfékezése valóban olyan közös feladat, amiért lehet és kell is közösen dolgozni a szomszédos országokkal, különösen a leginkább érintett Szerbiával. Ennek kedvéért akár még azt is elfelejthetnénk, hogy alig két esztendővel ezelőtt a rác testvérek még busszal hordták  a magyar határra a migránsokat.

De, hogy a magyar diplomácia 27 év alatt sem tanulta meg a szükségszerű együttműködés az orális szerelmi aktus közötti különbséget, az azért megrázó felismerés. Az pedig még lesujtóbb, - ám sajnos nem kevésbé igaz - hogy a sakktábla 2010 óta már nemzeti színű, de a játékosok ugyanabból a könyvből tanultak, az elszakított magyarság pedig továbbra is csak feláldozható gyalog rajta. 

Balogh Gábor - Alfahír

.
 
Megosztás

A nap idézete

,,Az ember tervez, és tervez az ember egész életén keresztül, mind csak tervez. Ezt, meg azt. Mert szép az, tervezni. Az életben aztán úgysem az történik, amit az ember tervez, de az már szinte mindegy. A tervezésről úgysem szokunk le soha. A tervezés maga az élet. Addig él az ember, amíg tervezni tud. Mikor már az sincs meg, akkor... hát nincsen igazam?"

/Wass Albert/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information