2019, április 20, szombat
   
Betűméret

Vulin beszólt a VMSZ-nek: „A befogadóközpontokról az állam dönt!”

aleksandar-vulin-migrantiA VMSZ látszólagos, a szabadkai befogadóközpont bezárására vonatkozó követelését kommentálta a szerb munkaügyi miniszter, Aleksandar Vulin.

Miután látogatást tett az említett objektumban, kijelentette, hogy a migránsokat befogadó központok megnyitásáról és bezárásáról az „állam dönt”, mégpedig a helyi lakosság érdekeit elsődlegesen szem előtt tartva. Hozzátette, „minden bevándorlóval felkészülten és emberségesen fognak bánni, csakúgy, mint eddig is”.

– Minden migráns megkapja a megfelelő védelmet, élelmet, egészségügyi ellátást, és jogi képviseletet, amíg Szerbiában tartózkodik. Amíg tiszteletben tartják törvényeinket, megkapnak mindent, ami a méltóságteljes élethez szükséges – mondta Vulin a szabadkai befogadóközpontban.

Nos, nem vonjuk kétségbe, hogy a migránsokról az állam dönt. Az „állam” alatt azonban Vučić és a haladó talpnyalók értendők, nem pedig egy demokratikus intézmény. A VMSZ és Vulin közötti apró kis színjáték nevetséges, hiszen egyértelmű, hogy Pásztoréknak esze águkban sincs érdemben szembeszegülni a haladókkal.

Vulin többi kijelentése pedig nem egyéb, mint hazugságok sorozata. Az azonban igaz, hogy a bevándorló hordák (ellentétben a polgárokkal) mindent megkapnak. A helyi lakosság érdekeinek szem előtt tartásáról beszélni több, mint képmutatás. Elég, ha csak a városközpontban megsebesített fiúra, vagy arra a kislányra gondolunk, akit kis hiján megerőszakoltak Vulin és a többi haladó „védencei”. Ez a két eset kapta a legnagyobb nyilvánosságot, mellettük azonban számos elhallgatott inicidensre került sor Szabadkán (is).

Másrészt, a kormány szemmel láthatóan arra törekszik, hogy a migránsokat Belgrádból, illetve az ország szívéből a Délvidékre telepítse. Oda, ahol a polgárok (és nem mellékesen a magyarság) már így is eleget szenvedtek a betelepítések következményeitől.

Gradsubotica.co.rs nyomán F.J.

.

Megosztás

A nap idézete

“De szeretnék eljutni, pajtás, Erdélybe, Kolozsvárra, Nagyváradra. Csak az Isten engedje megérni. Jaj, de szép lehet és de igaz magyarok élhetnek ott. Becsületes, dolgos jó magyar emberek. De szép lehet ez a föld. A Székelyföld, az lehet ám még a tündöklő szép világ, ahol ezek a kevés kenyéren felnőtt székely és csángó testvéreink élnek, magasan a hegyen, az Isten közelségében. Nem is lehet az ilyen ember rossz ember, hiszen olyan közel lakik az Úristenhez, hogy az égbõl rákönyököl a házára, vityillójára a jóság és a szeretet."

/Sértő Kálmán/
 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information