2019, április 21, vasárnap
   
Betűméret

Szerbia a felelős a koszovói cigányok délvidéki betelepítéséért

Martonosnak csak egy kocsmája van, azért isznak az emberek a bolt előtt! Utána pedig – mint ha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne – úgy kapatosan, szégyenérzetet nem ismerve, időnként át-átimbolyognak az épp csak hajításnyira lévő parkba, hogy ott elvégezhessék a legsürgősebb dolgukat. Néha a kicsit is, néha a nagyot is, attól függően, mikor mit diktál a szükség. Ez itt így szokás. Elsőre ezt lehet megtudni arról a magyarkanizsai faluról, amelynek címeres „totemállata” kétségkívül/csakis a piros-fehér-zöld fűszerpaprika lehetne.
Az 1700 lakost számláló település elöljárója Horváth Gergely tanácselnök. Minden hájjal megkent, csavaros észjárású, jól tájékozott, sokat látott ember. Az a fajta, aki ritkán szokott megijedni a saját árnyékától. Akinek a módla meg a csantra szó jelentéséért nem kell felütnie az értelmező szótárt, mert sok éven át mászta a háztetőket ácsmesterként a néhai, a szép emlékű szabadkai Integralban. De saját bevallása szerint volt nyakkendős sofőr is egy magyarkanizsai cégnél, meg bennfentes a katonai ügyosztályon a vérzivataros időkben, sőt a hadurakat is furikáztatta a néphadseregünk által megszállt horvátországi harctereken. Most meg multifunkciós politikusként csatározik az önkormányzatban, perlekedik sorstársaival a saját falujában.  
Eddigi élete során pártot is választott magának, méghozzá kettőt: először a Vajdasági Szociáldemokrata Liga harsány, hangzatos propagandája vonzotta be az úri huncutság ipari tanodájába, másodjára pedig a Vajdasági Magyar Szövetség szép szavára adta be a derekát. Természetszerűleg már lejjebb csavart lánggal, halványabb lelkesedéssel, a korábban elröppent illúziók mellőzésével –, de kétségkívül rafináltabban és harcedzettebben. 
 
 Horváth Gergely tanácselnök 
 
Rosszul mentek, sehogy sem haladtak a falubeliek dolgai, amiből neki elege lett. Gondolta, hátha tud ezen változtatni, ezért ártotta magát bele a napi politikába. Úgy lett tanácselnök, hogy még bősz ligásként felkérték a tisztségre, a VMSZ pedig támogatta. Visszatekintve: nem a legszélcsendesebb időszakot választotta. Az állástalanság, az elvándorlás, a falun átcsörtető migránsáradat, meg az ország déli fertályából érkező szerbiai idegenek alaposan próbára tették a helybeliek szociális érzékenységét, türelmét és idegrendszerét. A Belgrádból befutó taxik és meg a szabadkai autóbuszok csak úgy ontották magukból a nyugati jólétről ábrándozó vándorlókat. A szöktetés izgalmas folyamatában néhányan a helybeliek közül is megtalálták a helyüket meg a számításukat.
Miután a vándorlók elvonultak, a falubeliek fellélegeztek, megnyugodtak. Mostanában már csak az elhagyatott, üresen álló régi martonosi házakba beköltöző cigányok nyugtalanítják őket, akik szívósan ellenállnak mindenféle új, számukra szokatlan megregulázásnak, és szemlátomást semmi kedvük a martonosi életformára való ráhangolódásra.    
 
Mikor érkeztek az első cigány családok a faluba?
 
Nyolc évvel ezelőtt, és azóta folyamatosan jönnek. Nem tömegesen, egyszerre nem sokan, de szinte megállás nélkül. Nem tudom megmondani pontosan, hogy éppen most hányan vannak, mert a számuk állandóan változik. Úgy gondolom, hogy 150-nél nincsenek többen. Náluk családonként 6-7 gyerekkel kell számolni.
 
Lehet-e azt sejteni, hogy mit csinálnak, mivel foglalkoznak?
 
Csak azt látjuk, hogy szüntelenül mozgásban vannak. Jönnek-mennek, utazgatnak, leginkább taxi hozza-viszi őket, dolgozni nem dolgoznak. Se az itteni paprikafeldolgozókban, se idénymunkások között nem látni őket.
 
A gyerekeik járnak-e iskolába?
 
Az itteni óvodába csak egy-két gyereket írattak be, és iskolába is nagyon kevés jár közülük. Megpróbáljuk majd a Szociálisvédelmi Központtal karöltve elérni azt, hogy bekerüljenek a rendszerbe. Az elvándorlás ellenére egyelőre még sikerült megőriznünk a nyolcosztályos színmagyar iskolánkat, ezt a tanévet 120 diákkal kezdtük. A martonosi szerb gyerekek Magyarkanizsán, a cigány gyerekek pedig Horgoson tanulnak. A beletelepültek dokumentumait látva, a legtöbb családban az apa ismeretlen. Vannak közöttük montenegrói állampolgárok is, akik nyilván ott is felveszik a különféle segélyeket, juttatásokat.  
Nálunk akad bőven lakatlan ház, a tulajdonosaik nem itt élnek, 3-4 ezer euróért már lehet házat venni. A kint összegyűjtött pénzen simán vásárolhatnak maguknak azok, akiket Nyugatról visszatoloncoltak. Azonban se a birtokba vett épülettel, se az udvarukkal nem törődnek, az utcát sem tartják rendben, emiatt aztán gyakran fordulnak hozzánk panasszal a szomszédok, az utcabeliek. Érdekes, hogy leginkább a mi cigányaink zúgolódnak, nem nézik jó szemmel az újonnan érkezetteket. És úgy látom, nem is keresik egymás társaságát.
 
Ezek szerint volt már néhány vitája a falu új lakosaival…
 
Tavaly föl is jelentettek, azt mondták, hogy nacionalista vagyok, hogy gyűlölöm a cigányokat. Nem gyűlölök én senkit sem, csak megkövetelem, hogy rend legyen a faluban, és addig nem is hagyom őket békén, amíg az életmódjukon meg a szokásaikon nem változtatnak.  Aztán megesett az is, hogy Magyarországon tettem egy olyan kijelentést, ami miatt itthon megrángattak. Az ottani sajtónak azt nyilatkoztam, hogy egyértelműen Szerbia a felelős az egyre erősödő délvidéki betelepítésért. Ha elismerte volna Koszovó függetlenségét, akkor Vajdaság magyar falvaiba nem költözhetnének be a koszovói cigányok. Emiatt beidéztek a nagykikindai rendőrségre.
Száz meg száz egyéb bajunk is van, amit évtizedeken át elhanyagoltunk, azt most nem lehet pár év alatt helyrehozni. A faluban alig van betonút, megoldatlan a lecsapolás meg a szennyvízelvezetés. Ötmillió dinárt fizettünk nemrég egy 650 méteres aszfaltútért, tavaly kétszer ennyibe került a valamikor községháza felújítása. Költhető saját pénzünk meg csak úgy lesz, ha mi magunk összeadjuk, ha megint bevezetjük a helyi járulékot. A munkaviszonyban lévők béréből ezt levonják, a földművesek azonban nem iparkodnak a befizetéssel. Évi 7 millió dinárra számítottunk ebből a forrásból, de csak a fele folyt be. Sok pénzünket elvisz a város, és ez 1960 óta így van, mióta Martonos már nem önálló község, hanem más keze-lába.
 
Szabó Angéla  
 .
   
Megosztás

A nap idézete

„Tévedés azonban azt gondolni, hogy aki kitart magyarsága mellett, azt mindenki elhagyja. Nem mindenki. Először is vagyunk már néhányan, ha szétszórtan is, de szellemileg csoportba verődve, akik nem hagyjuk cserben sem egymást, sem a magyar ügyet. Másodszor pedig, ami a legfontosabb: az Úristen sem hagy el, hanem mellettünk van!”

/Wass Albert/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

        Marketing 

marketing

       Partnerek

partnerek

   Impresszum

kontakt

                   Rólunk

Délhír - hírek és érdekességek cenzúra nélkül!
Délvidéki magyar nyelvű és értékrendű, nemzeti internetes hírportál, amely elsősorban a Délvidéken  élő magyarság széleskörű és gazdag tájékoztatásának megteremtésére törekszik, cenzúra és meghunyászkodás nélkül.

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information