Egyre inkább terjed a balkáni légkör Szabadkán: Koncertet ad a turbófolk királynője

ceca-szabadka-kiemelt

A szerb haladók egyre inkább igyekeznek rákényszeríteni a helyi polgárokra a balkáni mentalitást. Ennek egyik bizonyítéka a szerb esztrádművészek (habár ez is erős kifejezés arra, amit képviselnek) népszerűsítése a délvidéki városban.

Emlékszünk Goca Tržan belgrádi énekesnő újévi koncertjére, amely ellen már akkor is sok polgár emelte fel szavát, dehát a pénz beszél, a karaván pedig halad(ó). Ennek ellenére két héttel ezelőtt a „művésznő” ismét Szabadkán járt, most pedig a helyi portálok némelyike hatalmas felületet áldozva jelentette be Ceca, azaz Svetlana Ražnatović júniusi koncertjét.

Nem kétséges, hogy a haladó vározvezetésnek köszönhető a turbófolk irányzat (amit sok, szerbiai népzenét előadó zenész sem ismer el) legismertebb képviselőjének délvidéki „haknija”. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Ceca – aki a háborús bűnökért körözött Arkan özvegye, és ő maga is büntett előéletű – Aleksandar Vučić hűséges támogatója. Ezt a szerbiai elnökválasztási kampány idején büszkén ki is jelentette.

Nem mellékesen a koncertre a város legszűkebb központjában kerül sor, nehogy bárki is lemaradjon az „élményről”. Legalábbis súlyos zajártalom formájában.

Mindez azonban nem zavarja a magyarságot „képviselő” pártokat, azok vezetőit. Ide soroljuk elsősorban a haladókhoz csatlakozott VMSZ-t. Miközben a helyi magyarság kultúrális értékei és tevékenysége egyre inkább háttérbe szorulnak.

F.J.

.

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information