2018, június 25, hétfő
   
Betűméret

Több tonna állattetemre bukkantak

Voliny megyében blokád alá vették a Kijevből Lengyelország felé haladó főútvonalat helybéliek, mert az éj leple alatt 15 kamionnyi állattetemet szórtak le a falvaik határában.

Az incidensre Ozerne és Zajacsivka települések mellett került sor. Teherautókról állattetemeket dobáltak le. Disznókét, lovakét. A helybéliek az eseten felháborodva blokád alá vették a közelben húzódó főutat, ami Kijevtől Kovelen át Jagodinig vezet. Azt követelik, hogy a hatóságok gondoskodjanak a hulladékok elszállításáról, különben nem tágítanak, és továbbra is megbénítva fogják tartani a Lengyelországba vezető legfontosabb főutat.

Bár a megye kormányzó-helyettese is kiszállt a helyszínre, semmit nem ért el. Környezetvédők szerint is gyorsan reagálni kell, mert a kutyák behurcolhatnak valamilyen súlyos fertőzést faluba. Nagyon is reális egy járvány kialakulásának a veszélye.

.
Megosztás

A nap idézete

,,Az ember tervez, és tervez az ember egész életén keresztül, mind csak tervez. Ezt, meg azt. Mert szép az, tervezni. Az életben aztán úgysem az történik, amit az ember tervez, de az már szinte mindegy. A tervezésről úgysem szokunk le soha. A tervezés maga az élet. Addig él az ember, amíg tervezni tud. Mikor már az sincs meg, akkor... hát nincsen igazam?"

/Wass Albert/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information