2018, július 23, hétfő
   
Betűméret

Đoković a teljes edzői stábját kirúgta

novak%20djokovic_1364803786_670x0.jpgA szerbnek nem igazán megy idén, de azért ez a lépés így is meglepő.

Mert kirúgta azt a Marian Vajdát is, aki egész pályafutása alatt edzője volt. Továbbá megvált fitneszedzőjétől, Gebhard Phil Gritschtől és fizioterapeutájától, Miljan Amanovictól is.

Honlapján azt írta, mindannyian érezték, váltani kell, és ez számára egyfajta sokkterápia, reméli, ez majd kizökkenti, és újra olyan eredményeket fog elérni, amilyeneket korábban.

Đoković az elmúlt éveket uralta, 12 Grand Slamet nyert, tavaly nyáron azonban hullámvölgybe került, azóta nem igazán jönnek a szerbnek az eredmények, de még így is második a világranglistán Andy Murray mögött. Persze az ő szintjén a negyeddöntők, világranglista második hely már komoly csalódás.(player)

.
 
Megosztás

A nap idézete

"A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, nem az, hogy szolgaságba süllyed, és hatalmasabb, nagyobb számú, erőszakosabb nép számára dolgoznia kell. Szolganépek lehetnek nagyok, a szegénység, a munka, a megalázás ellenére élhetnek magas sorsot. A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, hogy primitívvé válik, hogy eldobja magától a tudatos gondolkozást és tudatos gondolkozót, s ezzel a tudattalanság óceánjába merül, így válik csőcselékké, söpredékké züllik és oszlik fel, és elsüllyed oda, ahová az őserdő indiánjai, négerei és a tundrák eszkimói és az ausztráliai sivatag pápuái."

/Hamvas Béla/

 

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information