2018, január 17, szerda
   
Betűméret

Nagyszombat, a nagyhét utolsó napja

húsvéti gyertyaNagyszombat, latinul sabbatum sanctum, vagyis szent szombat, a göröknél „szent és nagy szombat”, az Úr sírban pihenésének emléknapja. Ma délben ért véget a negyvennapos nagyböjt.

Eredetileg ezen a napon nem volt semmiféle szertartás, - Krisztus a sírban nyugszik. Az ókorban ezen az éjjelen keresztelték meg a hitújoncokat, akik a keresztség vizében Krisztussal együtt új életre támadnak.

A keresztelést jelképes szertartások (tűzszentelés, húsvéti gyertya szentelése - ezek mind a feltámadott Üdvözítőre és a világ világosságára vonatkoznak), valamint olvasmányok (a próféciák) előzték meg, amelyek a megkeresztelendőket közvetlenül előkészítették a keresztelésre. A keresztelés szertartását a keresztelő kápolnában végezték, ahol megszentelték a keresztvizet, majd a keresztelés után a Mindenszentek litániáját énekelve visszatértek a templomba, és elmondták az új keresztényekért a hálamisét, amely egyben első üdvözlet volt a feltámadt Üdvözítőhöz.

Mivel a tizedik században már csak gyermekeket kereszteltek, a nagyszombati szertartások délutánra csúsztak elő és ekkor végezték a késő középkorig, amikor a szertartásokat reggelre tették. A szentéletű, ám sokat betegeskedő XII. Pius pápa – akit ekkortájt már a legmagasabb egyházi körökbe beszivárgott liberális teológusok vettek körül - 1955-ben helyezte vissza ismét az éjszakai órákra. Magában a római rítusban is ekkor hajtották végre az első változásokat. A konzervatív teológusok ezekben a változásokban látják a liberális „katolikusok” első csapását, amit az ősi római liturgia teljes szétzúzásának érdekében elkövettek.

A nagypénteki gyász és némaság után felcsendülő orgonaszó és allelujás ének győzzön meg minket arról, hogy minden nagypéntek és sírbatétel után feltámadás következik. Ezen az éjszakán hálásan gondolunk vissza arra, hogy a keresztségben mi is új életre támadtunk, és „amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halottak közül, éppúgy mi is új életben járjunk”. (Róm 6,4)

U.Z.

.

Megosztás

Önnek ájánljuk:

A nap idézete

"Így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen, sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek, lassan megnövünk ..."

/Dsida Jenő/
 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information