2017, november 18, szombat
   
Betűméret

Kilencvenkilenc évet kellett várni, de ismét van szobra Schweidel Józsefnek Zomborban

schweidel-jozsef-mellszobor-zomborAz első világháború utolsó szakaszában, miután Zombort is megszállták a szerb csapatok az egyik első dolguk volt, hogy megsemmisítsék Schweidel József, a város főterén álló teljes alakos szobrát.

Schweidel Zombor város szülöttje volt és a szabadságharcban való részvétele miatt társaival együtt Aradon vált a magyar nemzet vértanújává. 

A szobor földig rombolásának a célja nem csak a nemzeti szabadság védelmében harcoló Schweidel emlékének a meggyalázása volt, hanem egyben a teljes délvidéki magyarságnak is egy üzenet. Illetve a Délvidék nemzeti történelmének megsemmisítésére tett kísérlet, amellyel saját maguknak próbáltak történelmi éket verni, az ezer éves magyar földben. 
 
Mellszobrát a nyugat-bácskai magyarság egyik központjában a Magyar Polgári Kaszinó udvarán leplezték le. 
 
A tegnapi avatóra teljesen megtelt a 150. évfordulóját ünneplő intézmény, ahol egy felemelő ünnepség közepette leplezték le Schweidel-mellszobrát. 
 
Beszédes az a tény, hogy amíg még Schweidel szobra a főtéren vigyázta a várost, addig a magyarság száma is 10 ezer fő felett volt, mára azonban ez a szám nagyjából 2000 főre csökkent, így 2016-ban már nem volt egyetlen gyerek sem a városban, aki magyar nyelven kezdte volna az általános iskolát. Reméljük, most, hogy 99 év elteltével visszatért a városba Schweidel József, a magyarság sorsa is jobbra fordul majd.
 
R. P. 
 
.
 
 
Megosztás

Önnek ájánljuk:

A nap idézete

,,Vagy találunk ott utat, vagy építünk egyet."

/Hannibal/

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information