2017, június 29, csütörtök
   
Betűméret

A VMSZ még a Facebook lájkokkal is csal

1 1138497962865836 5614855307743A politikai pártokról és azok funkcionáriusairól az emberek nagy részének nem a becsületesség szokott először az eszébe jutni. Nem is véletlen, hiszen a nyakkendők mögött  megbúvó pártemberekről sok esetben derült már ki, hogy nem mások, mint sima fehérgalléros gazemberek.

A jelek szerint nincs ez másképp, amikor a csaláshoz és az ügyeskedéshez szokott politikusok a közösségi oldalakra tévednek. Erre jó példa a Vajdasági Magyar Szövetség magyarkanizsai polgármestere, Fejsztámer Róbert is, akinek nem igazán akarta tetszik-elni az oldalát az " istenadta nép", így aztán egy fesztiválszervező civil szervezet oldalát "sajátította ki" politikai propaganda lapjává. 

Az esetet a magyarkanizsai UKROK független képviselő csoportnak a tagjai szúrták ki és arról maguk is a Facebookon számoltak be. Mint írják az Ana & Bastian Ifjúsági Központ, a maga 2262 lájkolójának bármiféle értesítése nélkül átalakult Fejsztámer politikai oldalává. Az ifjúsági központ egyébként a népszerű "Játék határok nélkül!" rendezvény szervezője, így sok helyi fiatal kedvelte azt korábban. A szervezet elnöke pedig nem más, mint Bödő Marianna, a VMSZ tagja és községi funkcionáriusa.
 
Tandari Zoltán, az UKROK községi képviselője szerint a helyi VMSZ-es hatalom már a Facebookon is félrevezeti a polgárokat, mint írja: "Bármelyik oldalról közelítjük meg a hatalom munkáját, mindenhol polgári érdekekkel ellentétes cselekménysorozatokat tapasztalunk."
 
 
Fejsztámernek talán fel kellene eszmélnie, hogy már nem 1945-öt írunk és a konfiskálások és padláslesöprések kora már lejárt, az interneten is. A likevadászat helyett pedig talán azzal a 150 milliós költségvetési hiánnyal kellene többet foglalkoznia, amely a községi költségvetést terheli. 
 
Z. P. 
 .
   
Megosztás

Önnek ájánljuk:

A nap idézete

"A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, nem az, hogy szolgaságba süllyed, és hatalmasabb, nagyobb számú, erőszakosabb nép számára dolgoznia kell. Szolganépek lehetnek nagyok, a szegénység, a munka, a megalázás ellenére élhetnek magas sorsot. A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, hogy primitívvé válik, hogy eldobja magától a tudatos gondolkozást és tudatos gondolkozót, s ezzel a tudattalanság óceánjába merül, így válik csőcselékké, söpredékké züllik és oszlik fel, és elsüllyed oda, ahová az őserdő indiánjai, négerei és a tundrák eszkimói és az ausztráliai sivatag pápuái."

/Hamvas Béla/

 

 

Utolsó hozzászólások

  • Tamas Tamas 2017.05.11. - 03:44
    Az agresszió folyamatosan növekszik az IQ csökkenésével. Na mármost,ha figyelembe vesszük,hogy az ...

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.10. - 21:04
    "egy helyesírási hibát tartalmazó plakáton" Tudniillik olyan önálló magyar szó, hogy 'össz' nincs.

    Bővebben...

     
  • Dr. Udriga Marcantonio Dr. Udriga Marcantonio 2017.05.09. - 00:59
    "hatalomtartók" (vlastodršci) = hatalomgyakorló k, uralkodó elit

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:32
    Le kell hülyíteni a lakosságot az újmigránsok szintjére, hogy ne legyen számukra megalázó amikor majd ...

    Bővebben...

     
  • Tamas Tamas 2017.05.08. - 20:27
    A 18.8t arany kb. 65euro/koponyár a jön ki ha szerbia lakosságát 10 milliónak vesszük...tehát rohadt ...

    Bővebben...

Bejelentkezés:

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk.

EU Cookie Directive Module Information